Élet-Stílus

Nadal: a salakkirály történelme

A spanyol Rafael Nadal a legendás Björn Borg után másodikként ért el mesterhármast a francia nyílt teniszbajnokságon, ezzel a viadal egyik hősévé vált – ugyanakkor akad még előtte megdönthető csúcs.

Kapcsolódó linkek


tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

A mallorcai klasszis, akit előszeretettel salakkirálynak is szoktak nevezni (no persze cseppet sem véletlenül…), a legendás Björn Borg után először ért el mesterhármast a párizsi Grand Slam-viadalon, ugyanakkor a svéd igen magasra tette a lécet, hat győzelmével nehéz, sokáig megdönthetetlennek vélt feladat elé állította a követőit. Ám mára kristálytisztán látszik, ha van a mai férfi mezőnyben olyan játékos, aki átveheti tőle a trónt, az egyedül Rafael Nadal.

A spanyol játékos, aki június 3-án ünnepelte 21. születésnapját, korát illetően egyébként helyzeti előnyben van a svéd legendával szemben, elvégre csaknem egy évvel fiatalabban lett harmadszor is a Roland Garros bajnoka, mint anno Bjorg, a hozzá hasonlóan három sikert számláló brazil Gustavo Kuertennél négy, a cseh-amerikai Ivan Lendlünél pedig hat évvel ifjabban pózolt harmadszor is a trófeával. A fiatal kora fényes, vagyis a jelenleginél is fényesebb jövőt sejtet. Roger Federer svájci világelső mondta róla korábban, hogy az évek előrehaladtál egyre jobb és érettebb teniszező lesz, és ebből következően: idővel hősből legenda, azaz Párizs legjobb és legeredményesebb játékosa lehet.

Méltató és dicsérő jelzőkből amúgy tele van a padlás, egykori és jelenlegi hírességek mellett a szakértők és szurkolók bókoltak nyakra-főre a spanyolnak az elmúlt napokban, a dicsérő szavak idézése helyett

Négyből három



A Roland Garros döntőjében ismét vereséget szenvedett Roger Federer maradt azok sorában, akik a négyből csak három Grand Slam-tornán tudtak nyerni. Rajta kívül Ivan Lendl, Mats Wilander, John Newcombe, Arthur Ashe, Jimmy Connors, Stefan Edberg, Pete Sampras és Boris Becker mondhatja el ezt még magáról – persze a svájci a jövőben még háromról négyre léphet.

azonban szikár tényeket sorolnánk, amely a bókoknál is jobban jellemzik a Nadal-csodát: 2005-ben indult először Párizsban, és azóta 21 meccset játszott veretlenül, és mindössze hét szettet bukott el, nem mellékesen pedig négyjátszmásnál hosszabb találkozója egyetlen egyszer sem akadt.

Az idei tornára jó előjelekkel készült: zsinórban 81 mérkőzést vívott meg salakon veretlenül (ezzel megdöntötte az amerikai John McEnroe rekordját, aki 75 győztes mérkőzést vívott fedett pályán, és eddig ez volt a leghosszabb sikersorozat egyfajta felületen), ugyanakkor közvetlenül a rajt előtt, Hamburgban Federer megálljt parancsolt neki. A spanyol nem esett kétségbe, sőt arról beszélt, hogy a vereség még jól is jöhet neki, hiszen Párizsban nem nyomasztja majd a rekorddal együtt járó teher. Ezzel együtt az első mérkőzésének első szettjében megizzasztotta az argentin Juan Martin Del Potro, ezt követően azonban a Lleyton Hewitt elleni negyedikkörös találkozó harmadik, rövidítésben megnyert játszmáig nem

Roland Garros



Az első férfi tornát 1891-ben, az első nőit 1897-ben tartották, ám 1925-ig csak francia teniszezők vehettek részt a versenyen, vagy olyan külföldiek, akik valamelyik francia teniszklub tagjai voltak. 1927-ig a bajnokságot füves pályán tartották, a salakos pályákat 1928-ban hozták létre. 1968-ban, azaz az open era kezdetével a Roland Garros volt az első Grand Slam-torna, ami nyitottá vált nemzetközi teniszezők részére is.

akadt különösebb gondja, könnyedén szökellte át az akadályokat, ahogy az elvárható egy nagy bajnoktól.

A negyeddöntőben jó barátját, földijét, gyerekkori példaképét, azaz Carlos Moyát, majd a folytatásban a nagy jövő előtt álló szerb Novak Djokovicsot győzte le, majd következett a Federer elleni álomcsata. Az eredmény ismert, Nadal négy szettben verte a svájci világelsőt, és ezzel 8-4-re alakította a mérlegét az egymás elleni meccsek tekintetében, talán az sem meglepő, hogy salakon hatszor verte meg Fededert és csak egyszer kapott ki tőle. „Ő a legkeményebb fickó salakon” – hangzott a világelső értékelése. Nadal pedig a következőket nyilatkozta, amikor a mesterhármasáról kezdték el faggatni a tollforgatók:

„Mindegyik siker más egy kicsit, persze egyformán fontos. Az első azért, mert először nyertem, a 2006-os bajnoki cím jelentőségét pedig az növeli, hogy sérülésből visszatérve sikerült elérnem. A mostani diadal azért tesz különösen boldoggá, mert most játszottam a legjobban Párizsban” – mondta egy széles mosoly kíséretében Nadal, majd halkan hozzátette: jövőre tovább írná a siker sztorit.

Egy ilyen mondat után Borg kezdheti féltheti a hatos győzelmi rekordját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik