Élet-Stílus

Henin már a nyolcaddöntőben

Többször is eső szakította meg a játékot az angol nyílt teniszbajnokságon, így csak néhány meccset tudtak lejátszani. Justine Henin az első helyen kiemelthez méltóan oktatta aktuális riválisát, Hingis viszont kiesett.

Kapcsolódó linkek

tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

Az első helyen kiemelt Justine Henin két nagyon sima játszmában nyert az Jelena Vesznyina ellen és bejutott a nyolcaddöntőbe Wimbledonban. A női egyes favoritja egy fikarcnyi esélyt nem hagyott ellenfelének, dominanciáját jól mutatja, hogy az első szettben mindössze 10 labdamenetet nyert az orosz. A második szett elejére kicsit rápihent a belga sztár, 3:3-ig tudta tartani a lépést Vesznyina, de ekkor ismét ritmust váltott Henin és két további brékkel játszi könnyedséggel hozta a mérkőzést.

A harmadik helyen rangsorolt Jelena Jankovicnak ezzel szemben a tudása legjavát kellett nyújtania, és így is csak némi szerencsével érte el a következő kört. A cseh Safarovát nem szabad lebecsülni, hiszen az Australian Openen és a Roland Garroson is megálljt parancsolt Amelie Mauresmónak, és kevés hiányzott ahhoz, hogy ismét óriási meglepetést okozzon.

A rendkívülien szoros első játszmát a rövidítésben nyerte meg a Safarova, majd a másodikban 6:5-ös vezetésénél eső miatt félbe kellett szakítani az összecsapást. A félórás szünetet Jankovic használta ki jobban, ellenfelére alig lehetett ráismerni a folytatásban: a második szettet – szintén rövidítésben – ezúttal a szerb nyerte, majd a harmadikban erőlködés nélkül 6:2-re verte Safarovát.

Patty Schnyder 2 óra 20 perc alatt, nagy csatában legyőzte Aljona Bondarenkót, ezzel bejutott a legjobb 16 közé az angol nyílt teniszbajnokságon. A svájci teniszező következő ellenfele a világelső belga Justine Henin lesz. A vesztes ukrán játékos csütörtökön Szávay Ágnest búcsúztatta. A kilencedik helyen kiemelt Martina Hingis nem véletlenül nyilatkozta korábban, hogy idén nem várható tőle jó szereplés Wimbledonban. A hátsérüléssel bajlódó sztár simán ki is kapott az amerikai Granville-től.

Wimbledon
Női egyes, 3. forduló:
Jankovic (szerb, 3.)-Safarova (cseh, 25.) 5:7, 7:6, 6:2
Krajicek (holland, 31.)-Csakvetadze (orosz, 8.) 7:6, 6:7, 6:2
Henin (belga, 1.)-Vesznyina (orosz) 6:1, 6:3
Schnyder (svájci, 15.)-Bondarenko (ukrán, 24.) 6:4, 3:6, 8:6
Bartoli (francia, 18.)-Peer (izraeli, 16.) 6:3, 6:2
S. Williams (amerikai, 7.)-Sequera (venezuelai) 6:1, 6:0
Granville (amerikai)-Hingis (svájci, 9.) 6:4, 6:2
Hantuchova (szlovák, 10.)-Srebotnik (szlovén, 19.) 2:6, 6:3, 6:4

Férfi egyes, 3. forduló:
Tipsarevic (szerb)-Gonzalez (chilei, 5.) 6:3, 3:6, 6:3, 4:6, 8:6
Haas (német, 13.)-Turszunov (orosz, 21.) 1:6, 6:4, 7:6, 6:4
Federer (svájci, 1.)-Szafin (orosz, 26.) 6:1, 6:4, 7:6
Gasquet (francia, 12.) – Roger-Vasselin (francia) 6:3, 6:4, 6:2
Tsonga (francia)-Lopez (spanyol) 6:3, 7:6, 6:3
Roddick (amerikai, 3.)-Verdasco 6:3, 6:4, 7:6
Ferrero (spanyol, 20.)-Blake (amerikai, 9.) 3:6, 6:3, 6:3, 7:6
Mathieu (francia)-Ljubicic (horvát, 15.) 4:6, 7:5, 6:2, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik