Ám a csoda megtörtént: a Cavaliers a Baltimore Bullets (1971) és a Chicago Bulls (1993) bravúrját követően a harmadik olyan gárdává lépett elő, amelyik 0-2-ről nyert főcsoport-finálét.
Az ütközet amúgy az ötödik, detroiti találkozón dőlt el. Ekkor, az Auburn Hills csarnokban LeBron James 48 pontjának hála a vendégek kettős hosszabbítás után diadalmaskodtak. A „férfimunkát” elvégezték, már csak ki kellett kaparni a gesztenyét, otthon, a láthatóan megroggyant Pistons vendégjátéka során. És lőn.
Bár James a maga részéről a hatodik randevún „csak” a tripla-duplához járt közel – 20 pontja mellett 14 lepattanót és nyolc gólpasszt gyűjtött – csapattársa, az újonc Daniel Gibson 31 pontot repesztett (ötből öt triplát süllyesztett el), míg Zydrudas Ilgauskas 12 lepattanóval és 11 ponttal „virított”.
Miközben „bajnokok” feliratú mezekben és baseball-sapkákban feszítő csapattársai körbetáncolták a parkettán, James átszellemült arrcal sétált fel-alá, láthatóan maga sem tudta elhinni, hogy sikerült.
„Olyan ez, mint egy álom. Még sohasem voltam ennyire boldog, feldolgozni valószínűleg csak később fogom” – árulta el a liga egyik legjobb játékosa. Akivel a teljes Quicken Loans Arena, de az egész város, sőt, egy országrész ünnepelt együtt. Cleveland városa évek hosszú sora óta nem ünnepelt bajnokcsapatot, legutóbb 1964-ben az NFL-es Browns lepte meg szurkolóit.
A nagydöntő-sorozat helyi idő szerint csütörtök este kezdődik, az első meccs házigazdája a San Antonio lesz.
NBA, Keleti Főcsoport-döntő
6. mérkőzés
Cleveland Cavaliers-Detroit Pistons 98-82
(27-21, 21-27, 19-18, 31-16)
Legjobb dobók: Gibson 31, James 20, Ilgauskas 11, Hughes 9, illetve Hamilton 29, Webber 13, R. Wallace 11, Billups 9
Lepattanók: James 14, Ilgauskas 12, Varejao 7, illetve McDyess, Prince és Webber 6-6
Assziszt: James 8, Hughes és D. Jones 4-4, illetve Prince 6, Hamilton 3
Végeredmény: 4-2 a Cavaliers javára.