Élet-Stílus

Roland Garros: Nadal már a nyolc között

A kétszeres címvédő spanyol Rafael Nadal bejutott a nyolc közé a Roland Garros salakpályás Grand Slam-viadalon, miután három játszmában legyőzte az ausztrál Lleyton Hewittot.

Kapcsolódó linkek


tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

A 21 esztendős spanyol klasszis eddig még játszmát sem veszített az idei Roland Garroson, a 16. helyen kiemelt Lleyton Hewitt ellen is remekelt, alig több mint egy óra alatt alatt már 2:0-ra vezetett úgy, hogy az első két szettben mindössze négy gémet engedett ki a kezéből. Az ausztrál azonban újra bebizonyította, hogy nagy küzdő, és a harmadik felvonásban alaposan megnehezítette a salakkirály dolgát.

Hewitt 5:6-os állásnál elvette ellenfele adogatását, majd a rövidítésben már 4-2-re vezetett, ugyanakkor a döntő szituációkban rontott, így Nadal jutott be a negyeddöntőbe, ahol azzal a Carlos Moyával találkozik, aki két szoros és egy sima szettben verte a svéd Jonas Björkmant. Nadal korábban háromszor legyőzte Moyát, de már kétszer ki is kapott tőle.

A szerb Novak Djokovics és az Igor Andrejev is sikerrel vette a nyolcaddöntőt, előbbi a spanyol Fernando Verdascót, utóbbi a ciprusi Markosz Bagdatiszt győzte le. „Nem azzal a céllal jöttem Párizsba, hogy nyerek. Lépésként haladok előre, mindig a következő meccsemre koncentrálok, és tudom, hogy az eredmények előbb vagy utóbb jönni fognak” – mondta Djokovics, aki legközelebb Andrejev ellen mérkőzik. A két játékos eddig egyetlen csatáját a 20 éves szerb nyerte.

Roland Garros
Férfi egyes, nyolcaddöntő:

Djokovics (szerb, 6.)-Verdasco (spanyol) 6:3, 6:3, 7:6
Moya (spanyol, 23.)-Björkman (svéd) 7:6, 6:2, 7:5
Nadal (spanyol, 2.)-Hewitt (ausztrál, 14.) 6:3, 6:1, 7:6
Andrejev (orosz)-Bagdatisz (ciprusi, 16.) 2:6, 6:1, 6:3, 6:4

A negyeddöntő párosítása:
Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Carlos Moyá (spanyol, 23.)
Novak Djokovics (szerb, 6.)-Igor Andrejev (orosz)
Federer (svájci, 1.)-Robredo (spanyol, 9.)
Davigyenko (orosz, 4.)-Canas (argentin, 19.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik