Élet-Stílus

Egymilliót fizettek Annusék

Szerdán egymillió forintot törlesztett a nemzetközi Sportdöntőbírósággal (CAS) szemben fennálló tartozásából a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert.

Kapcsolódó linkek


atletika.lap.hu
sport.lap.hu

A két atlétát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége pénteken szólította fel, hogy nyolc napon belül egyenlítse ki tartozását, ellenkező esetben súlyos retorziókat léptet életbe az atlétikai szövetség vezetésével, továbbá a két sportolóval szemben.

„A mai napon elküldtünk egymillió forintnak megfelelő összeget, s folyamatosan próbálunk törleszteni a MOB-bal egyeztetve” – mondta az MTI-nek a diszkoszvető Fazekas Róbert.

„Nagyjából most tartunk a 35 ezer svájci frankos összeg felénél, és bízunk benne, hogy október végéig, illetve egy-két héten belül sikerül a teljes összeget törleszteni” – tette hozzá Fazekas.


Egymilliót fizettek Annusék 1

Fizetnek! (MTI)



Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke a távirati irodának úgy nyilatkozott, szeptemberben felszólították a két atlétát, hogy október végéig rendezzék adósságukat.

„Ellenkező esetben a MASZ, élve jogi lehetőségével, felfüggeszti a két sportoló versenyzési jogát, s fegyelmi eljárást kezdeményez velük szemben, aminek eltiltás lehet a vége. A két atléta ezt tudomásul vette, s azt válaszolták, hogy október végéig kifizetik a pénzt.”

Rábold hozzátette, erről értesítették a MOB-ot is. „A Magyar Atlétikai Szövetség végig következetesen és a szabályoknak megfelelően járt el a két versenyző ügyében, ezt az ügyészségi vizsgálat is megállapította” – hangsúlyozta Rábold, jelezve, nem lát jogi lehetőséget arra, hogy a MASZ fizessen Annus és Fazekas helyett.

A két nehézatléta azután indított – és vesztett – pert a CAS-nál a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ellen, hogy a NOB doppingvétség miatt megfosztotta őket az athéni nyári játékokon nyert aranyérmüktől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik