Kapcsolódó linkek
Nyolc szurkoló meghalt és többen súlyosan megsérültek, amikor vasárnap este az északkelet-brazíliai Bahía szövetségi állam Salvador városának Fonte Nova stadionjában leomlott egy lelátó – tudatta a rendőrség.
A baleset a Vilanova és Bahía közötti másodosztályú mérkőzésen történt.
A lelátó felső sorai leszakadtak, többen mintegy húsz métert zuhantak. Hatan a baleset színhelyén meghaltak, két másik szurkoló a kórházban halt bele sérüléseibe.
A helyi tűzoltóság szerint a baleset a stadion rossz műszaki állapota és a túlterheltség miatt történt. A mérkőzésen mintegy 60 ezer néző volt.
Sajtóértesülés szerint az 56 éves stadiont a közelmúltban nem találták biztonságosnak a műszaki ellenőrök. A Tarde című lap úgy tudja, hogy a leszakadt tribünt a „romos” kategóriába sorolták.
Jacques Wagner, Bahía állam kormányzója a vizsgálatok végéig bezáratta alétesítményt. Salvador a 2014-es brazíliai világbajnokság egyik helyszíne. A tervek szerint itt új stadiont építenek.