Kapcsolódó linkek
A Sport Bild csütörtökön arról írt, hogy a McLarentől az idény végén távozott kétszeres világbajnok pilóta egy teljes napot eltöltött a japán csapat gyárában, s üléspróbán vett részt – és a látogatást szerződéskötés követi.
A jól értesültek már az is tudni vélték, hogy Alonsót a brazil Rubens Barrichello helyére szerződtetik, aki a Honda fiókcsapatánál, a Super Agurinál folytatja a pályafutását.
A Honda szóvivője azonban azt mondja, hogy a hírekből semmi sem igaz: „Alono nem járt a gyárunkban, a Honda Racing pedig már júliusban bejelentette a 2008-as felállását”. Azaz: jövőre is a Jenson Button, Rubens Barrichello kettős versenyez a Hondánál.