Élet-Stílus

Szili: meglesznek 2010-re a pécsi EKF-beruházások

Befejeződhetnek 2010-re a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program nagyberuházásai és ebben a program vezetői is egyetértenek - mondta Szili Katalin újságíróknak szerdán Pécsett.

“Nem vagyok szkeptikus” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke a város és az EKF vezető tisztségviselőivel folytatott megbeszélést követően, jelezve, sikerült megteremteni a “közös tudást” arra vonatkozóan, hogy a jövőben kinek, milyen feladatai lesznek. Szili Katalin szavai szerint a következő hetekben „több olyan dolog történik majd, amelyek láttatják, hogy a program sikerre lehet ítélve”.

A kormány várhatóan kiemelt nagyberuházásokká nyilvánítja az EKF öt nagyprojektjét. Így a nagy kiállítótér, a konferencia- és koncertközpont, valamint a tudásközpont kivitelezése jövő nyáron, a Zsolnay kulturális negyed kialakítása, valamint a parkok, közterek revitalizációja jövő ősszel megkezdődhet – tette hozzá.

A házelnök, aki Pécs szocialista parlamenti képviselője is egyben beszámolt arról, hogy művészekből és értelmiségiekből felállt egy olyan pécsi és egy olyan országos vezetőség, amelyek feladata a programok felügyelete. A 2010-ig tervezett rendezvények listáját ez év augusztus végéig állítják össze.

Az MTI az Országgyűlés elnökének környezetéből korábban úgy értesült, hogy a házelnök és a programban érintett igazgatók, politikusok tervezett pécsi találkozójának az előkészítő munkálatok során kialakult érdekellentétek, feszültségek oldása is célja. Mindezt azért, hogy a készültségének jelenlegi állása miatt sokat kritizált program fő beruházásai ne szenvedjenek késedelmet. Szili Katalin ezzel kapcsolatban azt mondta: “Igazából nem volt feszültség”.

Az esetleges jövőbeni vezetői személycserékre vonatkozó kérdésre Szili Katalin határozottan azt válaszolta, hogy “egyáltalán nem lesz személyi változás”. A politikus kijelentette, hogy nagyon reméli, a megbeszélés után immáron egy stabil csapat fogja tudni menedzselni azt a programot, amely a régió felemelkedését szolgálja és – mint mondta – nemcsak itt Európában, hanem a világban is meghatározó lehet.

Csák Ferenc, a program kormányzati koordinátora arról szólt, hogy az EKF elmúlt egyéves előkészületi munkálatairól jelentés készült a kormány számára. Ebben szerepel az a határozati javaslat, hogy a nagyprojektek kiemelt nemzetgazdasági beruházások legyenek. Magyarázata szerint ez azért fontos, mert ha utóbbit a kormány július végén támogatja, jelentősen, 90-ről 15 napra rövidülhetnek az eljárási idők, és így ezek a fejlesztések előbb megvalósulhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik