Kapcsolódó linkek
„Holnap lesz egy éve, hogy átvettük a klub irányítását, akkor az volt a kitűzött cél, hogy egy esztendőn belül létrehozzunk egy ilyen utánpótlás-nevelő bázist, ez sikerült is. Remélem, olyan szépen és jól működik majd, ahogyan azt elterveztük” – mondta az ünnepségen George F. Hemingway.
A jövőben a felújított klubház szolgál majd a fiatal labdarúgók új otthonául: az épületben jól felszerelt edzőterem, korszerű technológiával, számítógéppel, digitális táblákkal ellátott tantermek, orvosi szoba, étterem és szauna várja a diákokat.
A középiskolai, négyéves rendszerű oktatásban a sportággal kapcsolatos elméleti és gyakorlati képzés mellett kiemelt szerepet kap a diákok érettségire történő felkészítése. Az érettségi tárgyakon túl a tanulók emelt szintű ismereteket szerezhetnek informatikából, marketingből és angol nyelvből. A gyerekek képzésének és ellátásának költségeit teljes egészében a klub állja.
A tanárok az Egressy Gábor Szakközépiskolából érkeznek majd az egyesülethez, de az akadémisták hetente egyszer a tanintézményt is meglátogatják. A klub a szakmai irányítást Szalai Lászlóra bízta.
A bentlakásos rendszerű akadémiára szombaton költözik be az első garnitúra, 25 első osztályos – az 1992–1993-as korosztályba tartozó – gimnazista veszi birtokába a korszerűen felszerelt létesítményt. Arról nincs pontos információ, hogy mennyibe került az iskola létrehozása, Hemingway annyit elárult, hogy a költségek meghaladták a 100 millió forintot.