Élet-Stílus

Forma-1: Jamamoto lett a Spyker új pilótája

A 25 esztendős japán Szakon Jamamoto lesz a német Adrian Sutil mellett a Spyker csapat másik pilótája a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság idei hátralévő hét futamán.

Az istálló július 10-én jelentette be, hogy megválik a holland Christijan Alberstől, mert az egyik szponzora nem állt elő a beígért pénzzel. A múlt vasárnapi Európa Nagydíjon, a németországi Nürburgringen a német tesztpilóta, Markus Winkelhock vette át a helyét, de a csapat vezetői egyelőre nem vele képzelik el hosszú távon a jövőt.

„Elégedettek vagyunk, hogy hosszabb szünet után ismét magunk között tudjuk Szakont. Ő egyike a rendkívül ígéretes fiatal japán pilótáknak, s 2006-ban is igazolta, hogy övé lehet a jövő. Ráadásul remek pályaismeretekkel rendelkezik, s ezzel lendíthet a csapat munkáján is. Szerintem Adrian Sutillal remekül kiegészítik majd egymást” – lelkendezett Colin Kolles, a Spyker csapatfőnöke.

Jamamoto 2005-ben, a Japán Nagydíjon mutatkozott be az akkor épp Kolles által irányított Jordan csapatban. Később harmadik számú pilóta volt a Super Agurinál, az utolsó hét futamon beugróként szerepelt a francia Franck Montagnyt helyettesítve – versenyen a Német Nagydíjon esett át a tűzkeresztségen. Legjobbját Kínában produkálta, akkor a 19. helyről rajtolva végül a 16. lett. Idén a GP2 sorozatban szerepelt a BCN csapatban, s a holland istállónál remélik, hogy „egy zsák pénzt” hoz majd magával.

A maga részéről a pilóta is optimistán tekint új szerepe elé:
“Örülök, hogy ismét a Forma-1-ben indulhatok. Jól ismerem a pályákat, tavaly az Agurival szinte mindegyikről hasznos tapasztalatokat szereztem. Készen állok arra, hogy megragadjam ezt az esélyt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik