A magyar tengert átszelő versenyt a múlt szombaton a kedvezőtlen időjárás miatt halasztották el. A szervezők reggel hét órától várják az első próbázókat Révfülöpnél. A Balatonboglárig tartó 5,2 km-es távnak 14 órakor vághat neki az utolsó úszó.
Most szombaton tartják a magyar tenger egy másik hagyományos nagy viadalát, az Öbölátúszást. Ennek gazdája, a Magyar Hosszútávúszó Szövetség szerdán külön elnökségi levélben kérte a Balaton-átúszás rendezőit, hogy az ütközést elkerülve keressenek más időpontot versenyüknek, azt ne 28-án bonyolítsák le.
Nyílt levelükben leszögezik, hogy csak két nagy balatoni átúszás van, amelyek mindegyikén szeretnének indulni az úszás szerelmesei, de ha egy napon rendezik ezeket, elveszik tőlük ennek lehetőségét. A Port.hu Öbölátúszás szervezői tervezéskor mindig elkerülték a „nagy testvér” időpontját, továbbá mindkét esemény sérülne egy „közös nap” esetén. Hiszen ha ezekre feleannyian mennek, mint mehetnének, az bevételhiányt okozhat, ami a szponzorok, támogatók csalódottságát is kiválthatja – fogalmaztak.
„Meteorológiai szakemberek véleményét figyelembe véve, a vízirendőrség parancsnokával közösen hoztuk meg a döntést, hogy holnap le lehet bonyolítani a 26. alkalommal kiírt Balaton-átúszást – nyilatkozta Szántó László főszervező. – Döntésünket – mint eddig is minden esetben – az időjárás kedvező alakulása determinálta.”
„Sportszakmai szempontok is léteznek! Az események ütköztetésével elveszik a lehetőséget attól a 3-4 ezer embertől, aki mindkét rendezvényen rajthoz állt volna – reagált a távirati irodának Németh Zsolt, a Balatonfüred és Tihany közötti, 3 és fél kilométeres öbölátúszó viadalt szervező Magyar Hosszútávúszó Szövetség főtitkára. – Sportági szakszövetségünk felháborítónak tartja ezt a döntést, amely nem magyarázható meteorológiai-vízirendészeti szempontokkal. Itt értékrendi problémák vannak, ahol a szabadidősport háttérbe szorult az üzleti érdekkel szemben. Sajnáljuk azokat, akik nem tudnak mindkét eseményen elindulni. Mi mindenesetre szeretettel várjuk 9 és 13 óra között mindazokat, akik kellemes hangulatú, biztonságos versenyen szeretnének rajthoz állni”
