Élet-Stílus

Beckham megéri a pénzét

David Beckham megérkezett Los Angelesbe. A világ legpiacképesebb labdarúgója öt év alatt 250 millió dollárt keres új állomáshelyén, de gyaníthatóan klubja, az észak-amerikai profi ligában (MLS) szereplő Galaxy is nagyon jól jár az angol középpályás szerződtetésével.

Kapcsolódó linkek

beckham.lap.hu
sport.lap.hu

„Sok sikert kívánok neki, de az amerikai szerződése egyértelműen visszalépés” – olvasható egy találó hozzászólás egy nemzetközi szurkolói fórumon.

Szakmai szempontból ez teljesen igaz, hiszen az amerikai profi bajnokság színvonala mélyen az európai topligák szintje alatt van, ám gazdasági szempontból bombaüzlet az angol szerződtetése.

A magát az amerikai futball nagykövetének beállító, ám gyaníthatóan még a mostaninál is nagyobb gazdagságra vágyó Beckham öt év alatt várhatóan negyedmilliárd dollárral gazdagodik majd.

A játékáért ebben a szezonban 6,5, millió dollár körüli összeget tehet majd zsebre, a teljes keresete a klub szponzori bevételeiből, a nevéhez kapcsolható reklámtárgyak és mezek értékesítéséből származó bevetélek ráeső részéből tevődik ki, amely a számítások szerint öt év alatt 250 milliót hoz a konyhájára. Beckham tehát nem pusztán játékosa, inkább üzlettársa lesz a Galaxynak. Nem mellékesen: az évi 6,5 milliós futballista fizetése is kirivóan magas az MLS-ben.


Beckham megéri a pénzét 1

David Beckham és családja megérkezett Los Angelesbe (Getty)



A Galaxy nagy üzleti kockázatot nem vállalt Beckham szerződtetésével, az angol ugyanis ahová megy, pénzt hagy maga mögött. A Real Madrid a hírek szerint négy év alatt 557 millió dollárt keresett a világlegpiacképesebb labdarúgóján. Madridba érkezése után hat hónap alatt több mint egymilliót adtak el a nevével díszített trikókból a Realnál, és ez a tendencia később is folytatódott. Emellett jelentősen megnőtt a spanyol sztárcsapat marketing- és kereskedelmi forgalma; a merchandisingból származó profitja pedig 137 százalékkal növekedett.

A Los Angeles Galaxy is nyilván remekül keres majd Beckhamen: a szurkolók ugyanis már 250 ezer darabot megrendeltek a gárda új mezéből, amit egyelőre még be sem mutattak. Nem beszélve arról, hogy a Los Angles-i együttes már jóval Beckham érkezése előtt pluszbevételre tett szert az angolnak hála. Miután a klub bejelentette, hogy leigazolta a középpályást, egy korábbi adat szerint hétezerrel több bérletet adott el, mint bármikor előtte, és a legkomfortosabb helyek árát meg is emelte. Ebből, illetve egy újabb szponzor beszállásával jelentősen gazdagodott úgy, hogy az angol még akkor a Realban rúgta a labdát.

A Spice Boyt pénteken mutatják be új klubjánál. Los Angelesben kitört a Beckham-láz, a BBC kiküldött munkatársa a következőkről számolt be: „A sajtókonferencia a showbiznisz és a sport holywoodi elegye lesz. Ám azon morfondírozok, hogy Beckham boldog igazán lesz-e, amikor a Galaxyban rúgja a labdát…?”. Tény, hogy a Los Angeles-i csapat minőségben mélyen a Real, illetve a Manchester United alatt van, ráadásul 12 bajnoki mérkőzése közül mindössze hármat nyert meg, csak az utolsó előtti helyen áll a Nyugati főcsoportban. Az is kérdéses, hogy mire megy Beckham a MLS-ben, a játéka mennyire érvényesül egy olyan közegben, ahol nem klasszisokat kell kiszolgálnia: hiába ad jó labdákat, ha azokkal a társak semmire sem mennek.

„Nem vagyok ostoba, nem gondolom azt, hogy megváltozatom az amerikai futball kultúrát. Inkább abban hiszek, hogy a labdarúgás magasabb szintre kerülhet az Egyesült Államokban, és én nagyon örülök, hogy ebben részem lehet. Ha sikerül az emberekben, főleg a gyerekekben tudatosítani, hogy magasabb szintre kerülhetnek, jól megélhetnek a futballból, akkor már nem hiába jöttem ide. Az amerikai klubfutball nagykövete szeretnék lenni” – magyarázta David Beckham az amerikai Sports Illustrated magazinnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik