Élet-Stílus

General Motors-gyár jöhet

A General Motors (GM) amerikai gépjárműkonszern új kelet-közép-európai üzemet építene, a lehetséges helyszínek listáján Magyarország is szerepel – tudta a meg a Világgazdaság.

Most is van Opel-üzem

Hazánkban Szentgotthárdon van a General Motorsnak üzeme, ahol korábban Opel Astra, illetve kis mennyiségben Opel Vectra modellek készültek. 1999 óta sebességváltókat gyártanak.


Chris Lacey, a régió vezérigazgatója elmondta, hogy kapacitásnövelésre van szükség a régióban, a pontos helyet azonban még nem választották ki. Kaszás Zoltán szóvivő a társaság közép-európai központjának képviseletében azt mondta, hogy a vizsgálódásnak még csak az elején tartanak. A beruházás feltétele, hogy legyen helyben jól képzett munkaerő és széles vásárlóközönség.

A GM emellett tartalék alkatrészek tárolására szolgáló logisztikai központot is ki akar alakítani valahol a környéken, erről azonban szintén nem lehet többet tudni egyelőre.

Európai rekordértékesítés

Új rekordra növelte európai értékesítését az első félévben a General Motors, a világ egyelőre vezető autógyártója: a tavalyi első félévhez képest 5,3 százalékos emelkedéssel 1,127 millióra növelte eladásait Európában.

Ezzel a GM piaci részesedése 9,6 százalékra nőtt a kontinensen tavalyi első félév 9,3 százaléka után. Az első negyedben 62 millió dollár, részvényenként 0,11 dollár volt a GM adózott eredménye az egy évvel korábbi 602 millió, egy részvényre 1,06 dollárt követően. A csökkenést a társaság pénzügyi szolgáltató részlegének veszteségeivel, illetve egyszeri tételekkel magyarázták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik