Élet-Stílus

Háromszázért Ferihegyre

Mostantól tizedannyiért lehet a repülőtérre utazni az eddigi árakhoz képest, mégis sokan fanyalogva fogadták az új repülőtéri vasútállomást.

Sok éve várták a vasúti összeköttetést a Belvárostól 16 kilométerre fekvő ferihegyi repülőtérre igyekvő utasok.

Négyszázmillió forintért épült meg végül a megálló és a hozzá tartozó felüljáró, nem kevés csatározás árán. Ide háromszáz forintos jeggyel lehet a Nyugati pályaudvarról eljutni, ami töredéke az eddig áraknak.


Hangfogó lepedő

A környéken lakók az állomás zaja miatt panaszkodnak, egyikük a kerítésére függesztett lepedőn kérdezte az arra járókat, hogy hol a zajvédő fal. Kóka János közlekedési miniszter érdeklődésünkre azt mondta, hogy amint megkapják a szükséges engedélyeket, a MÁV az év második felében megépíti. Az engedélyekkel azonban baj van: a zajvédelmi munkák elkezdéséhez szükség volna a repteret körbevevő zajvédelmi zónák meghatározására. Az első zónában lakók számára a zajvédelmi költségek 85 százalékát kellene megfizetni, azonban néhány helyi lakos évek óta folyamatosan megfellebbezi a kijelölt zónákat, ezért mind a mai napig nem tudták elkezdeni a munkákat.


Az állomásról felüljáró vezet át a gyorsforgalmi út túloldalán fekvő repülőtérre. A felüljáró lépcsőn és liften is megközelíthető, az átadás napi forróságban mindkettőn nagy volt a hőség, az áttetsző plexitető alatt a bőröndöket cipelő utasok leginkább egy paprikatermelő fóliasátrához hasonlították a hidat. Innen már csak egy húszméteres gyalogosjárdát kellett építeni, amire a légikikötőt üzemeltető Budapest Airport Zrt-nél örömmel adtak pénzt.



Háromszázért Ferihegyre 1

Képgalériánk a megállóról


Így ugyanis egy csapásra 25 perc alatt elérhetővé vált Ferihegy a Nyugati pályaudvarról indulva. Eddig az évi 8,5 millió repülőutas jelentős része a sok botrányt megélt taxikkal, reptéri minibusszal, saját autóval vagy a BKV reptéri buszával közlekedett. (A BKV – nem kevés építkezés és egyeztetés árán – most már mindkét irányban megáll az 1-es terminálnál.)


Szemeretelepet ajánlották

A MÁV-nál éveken át elutasították a reptéri megálló ötletét, mondván, hogy sokba kerül, illetve nincs messze Szemeretelep megálló. Ezen azonban mélységesen felháborodtak azok, akik a repterek sterilen elegáns világát szokták meg, hiszen a málló vakolatú állomásépület bő egy kilométerre fekszik az 1-es termináltól, az évente hatmillió utast fogadó 2-es pedig további hat kilométerre van.

Épp ezért korszakváltásként értékelték közlekedési szakemberek, amikor a Budapest-Szolnok közötti vasútvonalat – az Európai Uniótól származó 21 millió euró segítségével – felújította a MÁV, illetve közbeszerzésen megbízást adott a Colas Dunántúl Zrt-nek az új megálló megépítésére.


Kultúrház lesz a Nyugatiból


A vonal másik végén a Nyugati pályaudvaron pedig a zárt utascsarnokot kulturális-szolgáltató központtá építenék át, ennek pályázati anyagai már megvásárolhatók – büszkélkedett a további lehetőségekkel Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. A repülőtéren pedig már 2009 környékére (ha minden engedélyt megkap a Budapest Airport) elkészülhet az új kereskedelmi épület – reménykedett Reinhard Kalenda, a Budapest Airport vezérigazgatója, aki egyben a tulajdonos Hochtief Airport igazgatósági tagja is. Elmondása szerint hosszútávra terveznek Feriheggyel, a szükséges fejlesztésekbe szívesen fektetnek pénzt, így a 2C terminál megépítése és a jelenlegiek bővítése is terveik között szerepel.

Egyelőre külön reptéri vonatok nincsenek, de a Monorig közlekedő személyvonatok mind megállnak Ferihegynél, hajnali három és 0 óra 30 között. A menetrend egyelőre kevésbé alkalmazkodik a légiutasokhoz: a reptéren kora reggel, déltájban, illetve késő este van nagy forgalom, a vasút egészen este hétig 20 percenként szállítja az utasokat, a késő esti időpontokban azonban csak óránként egyszer. Ez azonban a párezer forintos repjeggyel utazóknak 300 forintért még mindig jobban megéri, mint a – nemrég eladósorba került – reptéri minibusz, vagy a reptérrel szerződött Zóna Taxi árai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik