Élet-Stílus

Miami: parádés győzelmet aratott Serena

A második szettben két meccslabdát hárított Serena Williams, majd drámai csatában, 0:6, 7:5, 6:3-ra legyőzte Justine Henint a 6,9 millió dollár összdíjazású miami tenisztorna női versenyének döntőjében.

A nyolcszoros Grand Slam-győztes amerikai teniszezőt a második játszmában már mindenki temette, ám csak ekkor kezdődött a java: fantasztikus labdamenetek, kisebb sérülések, óriási hibák és drámai hajrá. Serena Williams még be sem melegedett, de elvesztette az első játszmát. Percek alatt 6:0-ra leiskolázta a parádés formában kezdő belga világelső, és úgy tűnt az egyoldalú játék a második szett elején is folytatódik.

Elszállni látszottak az egykori amerikai világelső győzelmi reményei, miután Henin játszi könnyedséggel elvette Williams első adogatását, de ő még nem adta fel, és azonnal visszabrékelt. A játszma hátralévő részében kiegyenlített volt a játék, sorozatosan követték egymást a maratoni labdamenetek és gémek. Az előny 5:4-nél ismét a belgánál volt, aki két meccslabdát is elpuskázott – a másodikat egy kettőshibával. A pillanatnyi megingást kihasználva Serena kiegyenlített, majd a következő két gémet megnyerve a szettek számában is behozta Henint.


Miami: parádés győzelmet aratott Serena 1

Fokozatosan lép elõre a világranglistán Serena (MTI/EPA)


A döntő játszmában 3:0-ra ellépett a fiatalabbik Williams-nővér, amikor a belga először megtartotta az adogatását egy olyan gémben, amelyben mindketten fájdalmasat estek. Henin ledolgozta a hátrányát, és 3:3-nál kezdődhetett az egész előlröl. Az amerikai ekkor nagyon magabiztos volt, és nullára nyerte a sajátját, míg egy újabb kettőshiba után megzavarodó világelső elbukta a maga adogatását. Az utolsó gémet a bődületes szerváival, 0:40-ről felállva megnyerte Serena Williams, és ezzel pályafutása 28. WTA-tornagyőzelmét szerezte meg egyesben. A 25 esztendős amerikei negyedszer (2002, 2003, 2004, 2007) nyerte meg a floridai viadalt.

Nők (3,45 millió dollár összdíjazás), döntő:
S. Williams (amerikai, 13.)-Henin (belga (2.) 0:6, 7:5, 6:3

A férfiaknál a szerb Novak Djokovic és az argentin Guillermo Canas játssza a döntőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik