Élet-Stílus

Sarapova küszködve nyert

Egyhónapos kihagyás után győzelemmel tért vissza a világelső orosz Marija Sarapova, aki gyengén játszva is legyőzte a holland Michaella Krajiceket az Indian Wellsben zajló női teniszviadalon.

A címvédő Marija Sarapova játékán meglátszott a sérülés miatt beiktatott egyhónapos pihenő, az orosz szőkeség ugyanis 50 ki nem kényszerített hibát és adogatásnál 10 kettős hibát is vétett, négyszer a szervajátékát is elveszítette, fogcsikorgatva küzdve azonban – 1 óra 44 perc alatt – így is legyőzte a nála is gyengébben játszó holland Michaella Krajiceket, a korábbi Wimbledon-bajnok Richard Krajicek húgát. A szezonban 9/2-es mutatóval rendelkező Sarapova a következő körben Nathalie Dechyvel találkozik.


Az egykori világelső Martina Hingis – aki 1998-ban megnyerte a tornát, kétszer pedig döntőt jászott Indian Wellsben – könnyedén jutott a harmadik fordulóba, találkozóján mindössze négy gémet engedélyezett a 16 éves dán Caroline Wozniackinak. A férfiak még csak az első fordulónál járnak, az egykori döntős Gustavo Kuerten viszont máris elköszönt: két játszmában kapott ki az argentin Martin del Potrótól. A brazil sztár idén eddig csak egy mérkőzést tudott nyerni, és már hatszor kikapott.

Indian Wells, férfi torna, 1. forduló:
Mayer (német)-Kunyicin (orosz) 6:1, 6:2
Mathieu (francia)-Martin (spanyol) 6:4, 6:1
Acasuso (argentin)-Grosjean (francia) 6:4, 6:4
Benneteau (francia)-Monfils (francia) 3:6, 6:3, 7:5
Serra (francia)-Pless (dán) 7:6, 6:4
Mahut (francia)-Monaco (argentin) 3:6, 6:3, 7:6
Goldstein (amerikai)-Roitman (argentin) 6:3, 7:6
Koroljev (orosz)-Greul (német) 6:7, 7:5, 6:1
Garcia-Lopez (spanyol)-Massu (chilei) 6:3, 7:6
Bracciali (olasz)-Gimelstob (amerikai) 6:2, 6:1
Spadea (amerikai)-Koubek (osztrák) 6:1, 6:2
Kohlschreiber (német)-Li (koreai) 6:4, 7:5
Del Potro (argentin)-Kuerten (brazil) 7:6, 6:2
Clement (francia)-Troicki (szerb) 6:7, 6:4, 6:2
Lopez (spanyol)-Guccione (ausztrál) 6:2, 7:6
Moodie (dél-afrikai)-Dlouhy (cseh) 7:5, 6:3
Russell (amerikai)-Gicquel (francia) 6:3, 7:5
Seppi (olasz)-Kuznetsov (amerikai) 6:4, 6:4
Björkman (svéd)-Phau (német) 3:6, 6:4, 7:6
Gabasvili (orosz)-Vliegen (belga) 6:3, 6:4
Dancevic (kanadai)-Waske (német) 6:1, 6:7, 6:4
Llodra (francia)-Zib (cseh) 6:4, 6:4
Simon (francia)-Schüttler (német) 6:1, 4:6, 7:5
Ginepri (amerikai)-Kendrick (amerikai) 7:5, 7:6

Női torna, 2. forduló:
Bondarenko (ukrán, 23.)-Brianti (olasz) 7:5, 7:5
Safarova (cseh, 19.)-Radwanska (lengyel) 6:3, 6:7, 7:6
Hantuchova (szlovák, 14.)-Kanepi (észt) 6:2, 2:6, 6:1
Dechy (francia)-Pennetta (olasz, 31.) 6:7, 6:4, 6:2
Kirilenko (orosz, 25.)-Lino (spanyol) 3:6, 6:0, 6:4
Jankovics (szerb, 7.)-Perry (amerikai) 6:1, 6:3
Meusburger (osztrák)-Vinci (olasz, 32.) 2:6, 6:2, 6:4
Schiavone (olasz, 18.)-Sucha (szlovák) 6:4, 6:4
Zvonareva (orosz, 15.)-Craybas (amerikai) 7:5, 6:1
Müller (német, 28.)-Tu (amerikai) 2:6, 6:3, 6:3
Peer (izraeli, 11.)-Szun (kínai) 6:3, 6:0
Hingis (svájci, 3.)-Wozniacki (dán) 6:1, 6:3
Csakvetadze (orosz, 8.)-Lucic (horvát) 6:2, 7:5
Sarapova (orosz, 1.)-Krajicek (holland) 7:6, 6:4
Li (kínai, 12.)-Pratt (ausztrál) 6:4, 1:6, 6:2
Azarenka (fehérorosz)-Cseng (kínai, 22.) 6:3, 7:5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik