A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis szerint a szezon elején gyakran szükség van a szabályok tisztázására. „Két-három versenyen belül ki fog derülni, hogy mi szabályos, és mi nem” – mondta. A Ferrarinál egyelőre nem nagyon aggódnak, a csapat szóvivője szerint: „Ez mindig benne van a pakliban, ha a Ferrari a leggyorsabb. Nem ez az első alkalom, hogy megpróbálják megkérdőjelezni a szabályosságunkat. Ha valakinek panasza van, nyugodtan fordulhat a FIA-hoz.”
Nincs elsõ számú pilóta (vezess.hu)
Bár az Ausztrál Nagydíjat fölényesen megnyerte Kimi Räikkönen, a McLarenhez hasonlóan egyelőre a Ferrarinál sem akarják előnyben részesíteni az egyik pilótát. Felipe Massa, a csapat másik versenyzője a futamon csak 6. lett, de csak a sebességváltó rakoncátlankodása miatt kényszerült a rajtrács végére, ahonnan parádés versenyzéssel hozta be a tűzpiros autót pontszerző helyre. „Nincs első és második számú pilóta. Majd meglátjuk, mit hoz a szezon, de egyelőre, amíg a rajtrács elején vannak, nem törődünk a sorrenddel” – nyilatkozta még Melbourne-ben Todt.
A csapatvezető arról is beszélt, hogy a maláj nagydíjig keményen dolgoznak majd a sebességváltó-probléma kiküszöbölésén. „Bebizonyítottuk, hogy gyorsak vagyunk, de megbízhatónak is kell lennünk” – mondta.