Élet-Stílus

Lemondott a debreceni Csokonai Színház igazgatója

Távozik posztjáról a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Csányi János - tájékoztatta Halász János, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere pénteken az MTI-t.

Halász János közölte: Csányi János lemondásának oka, hogy az igazgató 36 millió forinttal túllépte a tavalyi költségvetést. Az alpolgármester hozzátette: a fenntartó önkormányzat és Csányi János március 30-ával, közös megegyezéssel bontja fel a vezetői szerződést. Erről a debreceni közgyűlés véglegesen következő ülésén dönt, ezt követően pályázatot ír ki az igazgatói posztra.


Csányi János 2006 január óta irányítja a színházat, Vidnyánszky Attila művészeti igazgatóval, aki Halász János tájékoztatása szerint folytatja munkáját a debreceni színháznál.


Csányi János, aki a színház munkatársainak pénteken rendkívüli társulati ülésen jelentette be távozását az igazgatói posztról, a sajtónak a jövő hétre ígért tájékoztatást lemondásának hátteréről és jövőbeni terveiről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik