Élet-Stílus

Miami: Roddick és Nadal is kiesett

Múlt héten Djokovic kikapott Rafael Nadaltól az Indian Wells-i tenisztorna döntőjében, egy héttel később viszont már a szerb fiú fogadhatta a világranglista második gratulációját. Roddick sérülés miatt volt kénytelen feladni negyeddöntőjét.

Az eddig szettveszteség nélküli szerb játékos a következő körben az ugyancsak 19 éves skót Andy Murrayvel találkozik, aki kurtán-furcsán búcsúztatta a közönségkedvenc Andy Roddickot. A 2004-es bajnok 4:3-nál meghúzta a combhajlító izmát, és ápolást kért. Miután visszatért az öltözőből, még egy gémet lejátszott az amerikai, de aztán fejcsóválva másodszor is levonult a pályáról.

Andy Roddick könnyen elképzelhető, hogy nem játszhat a jövő hétvégén a spanyolok elleni Davis Kupa összecsapáson. „Nem tudom, hogy pontosan mi a baj, ki kell vizsgálnunk. Természetesen csalódott vagyok, és szeretnénk minél hamarabb újra százszázalékos állapotba kerülni.” Murray örült, hogy többet pihenhet az elődöntő előtt. A négy között legutóbb kétszer is elbuktam, most már szeretnénk végre döntőbe jutni.” – nyilatkozta a fiatal brit tehetség.

A nőknél Serena Williams – aki az Australian Openen aratott diadala óta első tornáján szerepel – mindössze 67 perc alatt lépett túl a 17 éves cseh Nicole Vaidisován. Az amerikai sztár az elődöntőben az izraeli Shahar Peerrel találkozik, míg a másik ágon a világelső belga Justine Henin és az orosz Anna Csakvetadze csatázik.

Miami, negyeddöntő:
Férfiak
Djokovic (szerb, 10.)-Nadal (spanyol, 2.) 6:3, 6:4
Murray (brit, 12.)-Roddick (amerikai, 3.) 5:3-nál Roddick feladta

Nők
S. Williams (amerikai, 13.)-Vaidisova (cseh, 8.) 6:1, 6:4
Peer (izraeli, 14.)-Garbin (olasz, 24.) 6:0, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik