Élet-Stílus

Kaszás Attilát nem műtötték

Nem találtak értágulatot Kaszás Attila színművésznél, és agyának vérellátása kielégítő, így nem volt szükség a tervezett érrendszeri műtétre. A hétfő este kórházba szállított színész változatlanul az első pillanatban kialakult kómás állapotban maradt, jelenleg gépi lélegeztetésre szorul, állapota válságos – derült ki a Nemzeti Színház közleményéből.

Az elvégzett katéteres érfestés a vérzés hátterében feltételezett értágulatot nem igazolta. A vizsgálat a koponyába haladó egyik verőér megrepedését és ennek következtében kialakult elzáródását bizonyította. Mivel az agy vérellátása ennek ellenére kielégítő, ismételt vérzés veszélye pedig nem áll fenn, a tervezett érrendszeri műtétre nem volt szükség, így arra nem került sor. A beteg állapota szempontjából mindez nem jelent változást.
Az orvosi jelentés szerint a gyors és szakszerű ellátás és kivizsgálása ellenére a beteg érdemi reakciókat nem mutat. Az egyébként teljesen jó állapotban lévő fiatal művésznél hétfőn hirtelen eszméletvesztés, légzés és keringészavar lépett fel.

Műtétre készülnek

A kivizsgálás alapján agyiér-fejlődési rendellenesség megrepedése okozhatta a váratlan rosszullétet. Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben agyiér-festést, valamint az ereken keresztül történő műtéti ellátást végeztek, mely egy esetleges újravérzés megelőzését szolgálja.

Kaszás Attila színművész a Tizenkét dühös ember című előadás előtt hétfőn este lett hirtelen rosszul, és azonnal kórházba szállították a Nemzeti Színházból. Az orvosok agyvérzést állapítottak meg. Az MTI más, neve elhallgatását kérő forrásból úgy tudja, hogy a 47 éves színészt a mentőszolgálat rohamkocsijában újra kellett éleszteni.


A hétfői előadás természetesen elmaradt. A Nemzeti Színház helyettesítéssel megtartja azokat az előadásokat, amelyekben a művész színpadra lépett volna.

Rengeteg színházi és filmes szerep

A Jászai Mari-díjas színművész 1983-ban végezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, 1984-től a Vígszínházban dolgozott, 2003-tól a Nemzeti Színházban. A színház.hu színházi portál szerint a Nemzeti Színházban jelenleg a 4. esküdtet játssza a Tizenkét dühös emberben, Oszkárt a Mesél a bécsi erdőben, adóhivatali gyakornokot a Farsangban, a címszerepet a Holdbéli csónakosban és Buckhingham herceget a III. Richárdban.


Több mint húsz filmszerepe közül emlékezetes alakítást nyújtott az Érzékek iskolájában, az Üvegtigrisben, a Cha-cha-chában, a Werckmeister harmóniákban, vagy legutóbb a Kútfejek című vígjátékban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik