„Öreg ember is tud lepattanózni. Ezek a suhancok csak ugráltak körülöttem, a labda viszont rendre megtalált” – bölcselkedett Mutombo. Joggal.
Magyar idő szerint szombatra virradóra ugyanis ő lett az NBA történetének legidősebb olyan játékosa, aki egy találkozón 20 (!) lepattanónál többet szerzett. A júniusban 41. életévét töltő Mutombo a Nuggets ellen 22 palánkról lecsorgó labdába kapaszkodott bele – s ebből 8 volt támadó.
„Mutombo 40? Ugyan már. Mit is mondhatnék róla? Elvesztettek egy olyan centert, mint Jao Ming (a kínainak eltört a sípcsontja), s erre ilyen helyettesítőt varázsolnak elő. Mindenki a korát firtatja, pedig megmondom: jó pár évig fog még ő magas szinten kosárlabdázni” – tisztelgett az ellenfél előtt a hízelkedő hajlammal korántsem vádolható Allen Iverson.
Természetesen Mutombo védekezési magasiskolája mellett a támadó szekció is kivette részét a sikerből. Tracy McGrady 28 pontot szerzett, Juwan Howard hozzátett még 18-at, de a hárompontosokat remekül értékesítő Luther Head és Shane Battier (mindketten 5-5 triplát dobtak) is sokat tett a Nuggets elleni győzelem során.
A keleti parton egy másik hérosz, Shaquille O’Neal húzta a Miami Heat szekerét. A sérült Dwyane Wade hiányában a centerre hárult a pontszerzés feladata is, s elmondható, hogy a 31 ponttal és 15 lepattanóval záró O’Neal remekül látta el feladatát. Ám még ennél is fontosabb, hogy a 22 pontos előnyét a hajrára elherdáló, sőt, 3:14 perccel a vége előtt hátrányba kerülő csapatát az utolsó percben állította győzelmi ösvényre. 36 másodperccel a vége előtt ziccert értékesített, s a floridaiak a 82-80-as vezetést megőrizve végül 85-82-re nyert.
Philadelphiában a 27-27 pontot termelő Andre Iguodala és Kyle Korver jóvoltából a 76ers hosszabbításban legyőzte a Memphis Grizzlies együttesét. A csapat zsinórban harmadik győzelmét aratta, s ez pláne annak függvényében nagy szó, hogy legutóbb a már másutt játszó Allen Iversonnal és Chris Webberrel a soraiban volt képes hasonló teljesítményre.
NBA, alapszakasz, 115. játéknap
Los Angeles Lakers-Sacramento Kings 108-116
Phoenix Suns-Indiana Pacers 115-90
Denver Nuggets-Houston Rockets 97-108
Chicago Bulls-New Orleans Hornets 104-93
Minnesota Timberwolves-Utah Jazz 83-109
San Antonio Spurs-Orlando Magic 98-74
Miami Heat-Detroit Pistons 85-82
NY Knicks-Golden State Warriors 106-97
Washington Wizards-Atlanta Hawks 93-92
Philadelphia 76ers-Memphis Grizzlies 117-112 – h.u.
Toronto Raptors-Milwaukee Bucks 81-94
