A folytatásban – egyre feszültebb hangulatban – fej-fej mellett haladt a két csapat. A KEK-elődöntős népligetieknél Tóth, a BL-ben a legjobb négy között szereplő ETO-ban Bradeanu egyaránt ötször volt eredményes az első félidőben.
Dokic és Tóth küzdelme (MTI)
A második játékrészben is folytatódott a nagy csata, a kemény védekezések miatt nem igazán lehetett lépéselőnybe kerülni. Kapust cserélt a Győr, és a visszaállt Herr tartást adott csapatának, Görbicz pedig rendre megtalálta a rést a rivális védőfalán. A túloldalon szinte csak Tóth veszélyeztetett, de ez kevésnek bizonyult.
Negyedórával a vége előtt 24-20-ra ellépett a Győr, Németh időt kért. Szavai meghallgatásra találtak, és megkezdődött a felzárkózás (26-24). Ezzel azonban el is lőtte puskaporát a fővárosi csapat, amely a zárószakaszban sokat hibázott, a rutinosabb ETO pedig ezt könyörtelenül kihasználta.
A Győr sorozatban harmadszor nyerte meg a Magyar Kupát, míg az FTC továbbra is holtversenyben áll az élen a Vasassal 11-11 elsőséggel.
Női Magyar Kupa, döntő:
Győri Audi ETO KC – Budapest Bank-FTC 35-28
Gól: Görbicz 11, Bradeanu 8, Vérten, Kovacsicz 4-4, Dokic 3, Gogirla, Radulovics 2-2, Hornyák 1, illetve Tóth 8, Szucsánszki 7, Zácsik 4, Kirsner, Szamoránsky P. 3-3, Mravikova 2, Soós 1
Bronzmeccs:
Dunaferr – Debrecen-Aquaticum 27-24