Hill éveken keresztül a Detroit játékosa volt, de 2000-ben váltott. Azóta sem tudja megismételni a 90-es évek végén mutatott teljesítményét, de csütörtökre virradóra az első két negyedben a fénykorát idézte a játéka. A nagyszünet után szorosabban fogta a Detroit a 35 éves veteránt, aki ezután már csak két pontot dobott – összesen 22-vel zárta a találkozót. A Pistonst ezúttal Chauncey Billups vezérelte 28 ponttal, míg Richard Hamilton 21-ig jutott.
Parker látványos dobáskísérlete (AP)
Keleten a főcsoport mellett a dél-keleti divízióban is eldőlt az elsőség kérdése: itt a Miami Heat végez az élen. A bajnoki címvédő floridai gárda a Washington Wizards legyőzésével szerezte meg a csoportgyőzelmet. A találkozón nem játszhatott Shaquille O,Neal, ám Antoine Walker (19 pont) és Dwyane Wade (16 pont) vezetésével így is nyerni tudott az együttes.
Nyugaton a Denver Nuggets továbbra is szárnyal: a Carmelo Anthony (32 pont) és Allen Iverson (22 pont, 12 gólpassz) fémjelezte csapat ezúttal az utóbbi hetekben “lazsáló” Utah Jazz otthonában nyert, sorozatban hetedik sikerét aratva.
A legjobbak közül a ligaelső Dallas Mavericks, valamint a Phoenix Suns és a San Antonio Spurs is magabiztos győzelemmel zárta a napot.
NBA, alapszakasz, 154. játéknap:
Boston Celtics-Philadelphia 76ers 94-102
Miami Heat-Washington Wizards 85-82
Detroit Pistons-Orlando Magic 104-99
Milwaukee Bucks-Indiana Pacers 98-104
San Antonio Spurs-Sacramento Kings 109-100
Minnesota Timberwolves-Dallas Mavericks 88-105
Utah Jazz-Denver Nuggets 106-115
Phoenix Suns-Seattle Supersonics 109-91
Portland TrailBlazers-Houston Rockets 95-99