Élet-Stílus

Bezárhat a Kultiplex

A bérlők feje fölött adják el a Kultiplex alternatív kulturális és szórakoztató központot, a megszűnéssel az intézményben működő mozi is bezárna – közölte Sömjén Antónia, a mozielőadások és programok koordinátora az MTI-vel.

A IX. kerületi Markusovszky téren álló filmszínház az art mozihálózat tagja. A központnak helyet adó épületet a Budapest Filmtől a Kultiplex Kft. bérli, ott található a Tilos Rádió stúdiója is.

Sömjén Antónia elmondta: a Kultiplex mozi ötéves szerződést kötött a Budapest Filmmel, ebből egy év telt el. „A profilunk olyan művészfilmek vetítése, amelyek az elmúlt öt évben voltak műsoron, de ma már nem szerepelnek egyik filmszínház műsorán sem” – tette hozzá a szervező. Hangsúlyozta, hogy a Kultiplex mozi kifejezetten alternatív intézmény, sok kezdő filmesnek is lehetőséget ad, ilyen típusú mozi nincs a fővárosban.

Nagy Jenő, az intézményt bérbeadó CineReal Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: „Évek óta szó van a bontásról, de nem tudom, hogy most jött-e el ez az idő” – közölte Nagy Jenő. Hozzátette, hogy „hivatalos értesülés még nem érkezett, ha azzá válik, az intézménynek fel kell bontania a bérleti szerződést a Budapest Filmmel”.

Sömjén Antónia hangsúlyozta: „velünk senki nem beszélt, és arra sincs pontos dátum, hogy mikor bontják el az épületet.” A szervező közlése szerint problémát jelent, hogy a koncertek októberig le vannak kötve, novemberre pedig meghirdették a Gilette alternatív reklámfilm-fesztivált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik