Tavaly Leonardo elméje címmel a firenzei Uffizi-képtárban volt látható a különleges tárlat, amelyet jelenleg Tokióban tekinthetnek meg az érdeklődők. Firenze, Tokió, Debrecen, New York, Madrid, Rio; nem akármilyen névsor, amelybe Debrecen neve is felkerült – mondta a megállapodás aláírása kapcsán Kósa Lajos. A polgármester szavai szerint a kiállításért nagy a versengés a világban. Debrecen számára rendkívüli kulturális lehetőség, hogy bemutathatja a tárlatot – hangsúlyozta.
Számos eredeti Leonardo-művet és több, a művész irányításával készített makettet, modellt láthat majd a közönség Debrecenben. A helyi Modem Művészeti és Kortárs Galéria vezetői arra számítanak, hogy külföldről is sok látogató érkezik a páratlan tárlatra, ezért a környező országokban is lehet majd jegyet kapni. A jegy ára hasonló lesz, mint Firenzében és Tokióban: átlagosan 10 euró, de a gyerekek kedvezményt kapnak. A tárlatot a tervek szerint augusztus 16-tól november 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
A debreceni kiállításnak, amelyet a Modemben, 1300 négyzetméteres területen rendeznek meg, Sólyom László köztársasági elnök lesz a fővédnöke, a védnökséget pedig az olasz kulturális miniszter vállalta – hangzott el a sajtótájékoztatón. A szervezők egyelőre nem hozták nyilvánosságra, Leonardo da Vinci mely művei szerepelnek majd a debreceni bemutatón.