Élet-Stílus

Federer és Nadal kritizálja az ATP-t

Roger Federer és Rafael Nadal bírálta a férfi profi teniszezők szervezetének (ATP) és a nemzetközi tenisz szövetség (ITF) irányítóit, mondván, a játékosok megkérdezése nélkül hozzák meg döntéseiket. A világranglista első és második helyezettjének tiltakozó akciójához eddig 65 profi játékos csatlakozott.

A világranglista svájci éllovasa és a rangsorban második spanyol teniszező azt kifogásolta, hogy az ATP kilencről nyolcra csökkentette a Mestersorozat versenyeit, így két év múlva nem rendeznék meg a monte-carlói és a hamburgi viadalt, s helyettük egy madridi vegyestorna lépne be.

„Azt kérjük, hogy állítsák le a reformjaikat.” – nyilatkozta Nadal, hozzátéve, hogy eddig 65 profi játékos csatlakozott tiltakozó akciójukhoz. „Meg sem hallgatnak bennünket, csak a kész tényeket közlik velünk. Mindkét verseny óriási hagyományokkal rendelkezik, nagy kár lenne, ha kimaradnának a naptárból.”

„Lehet, más városokban több néző jön el, ám a tradíció is fontos szempont.” – mondta Federer, aki a Davis Kupa időbeosztását is kritizálta: „Úgy látszik, egyesek nálunk is jobban tudják, mi a legjobb számunkra.”

„Túl gyorsan hozza meg a döntéseit az ATP. Számos játékos aláírta az ATP-hez illetve az ITF-hez címzett leveleinket, de ezeknek eddig semmilyen hatásuk nem volt. A jelek szerint nem akarják megérteni, hogy mit szeretnénk, ezért a változatosság kedvéért a nyilvánosság előtt ismertetjük álláspontunkat. Szeretnénk ha nekünk is lenne beleszólásunk a minket érintő döntésekbe.” – tette hozzá a svájci világelső.

„Nincsen könnyű dolgunk azóta, hogy az ATP élén változás történt. Jó pár alkalommal találkoztam Etienne de Villiersszel, de úgy tűnik nem kíváncsi a véleményünkre. Természetes, hogy neki is vannak elképzelései a szervezet és a sport jövőjéről, de a véleményem szerint minket is meg kellene hallgatnia.”

A horvát Ivan Ljubicic úgy gondolja, hogy az ATP egyértelműen az amerikai teniszezők kedvében akar járni. „Nagyon sajnálom, hogy a monte carlói viadalt hátrébb sorolják, de vajon az amerikai tornákhoz miért nem nyúlnak? Félnek tőlük?”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik