Élet-Stílus

Halott macskák és Hrabal-film Győrben

Az április 27-én kezdődő Mediwave fesztivál programjában 33 filmbemutató szerepel, köztük Jirí Menzel alkotása, a Harabal regény alapján készült Őfelsége pincére voltam. A zenei vonal sem akármi: Balanescuéktől a Washington Dead Catsig a legkülönbözőbb jazz-, etno-, underground zenei csemegék várják az érdeklődőket.

A győri nemzetközi filmművészeti és zenei rendezvénysorozat l keddi beharangozó sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy több mint nyolcvan film indul a Mediawave fesztivál ez évi versenyében. Durst György, az eseményt szervező Mediawave Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a 17. alkalommal megrendezendő fesztivál a kiegészítő programok ellenére még mindig elsősorban filmes seregszemle, amelyre a világ minden tájáról érkeznek alkotások. Nagyon sok a jelentkező, még hongkongi filmművészeti főiskolás is akadt az érdeklődők között – tette hozzá.


Halott macskák és Hrabal-film Győrben 1

A filmvetítések az idén is zenei eseményekkel egészülnek ki – mondta Hartyándi Jenő fesztiváligazgató, hangsúlyozva: a rendezvényen hagyományosan erős a dzsessz és blues jelenléte. Szólt arról is, hogy Jimi Hendrix amerikai rockgitárosra emlékezve négy ország zenészei álltak össze Pannónia Hendrix Memorial Blues Projekt néven. Hartyándi Jenő hozzátette, a fesztiválon jelen lesz az etnozene és az alternatív zene is, mindemellett táncprodukciókat láthat a közönség. Minden bizonnyal a leginkább várt zenei csemegék közé tartozik Alexander Balanescu különleges koncertje, vagy a francia Washington Dead Cats őrült rockabilly-punk cirkusza.

A városon kívüli, úgynevezett periféria-projektek keretében az egyik győri lakótelepen, Marcalvárosban tartanak rendezvényeket, míg két környékbeli faluban, Écsen és Ravaszdon népzenei és néptáncos programokat, pincesétát és traktortúrát szerveznek.

A május 5-ig tartó fesztivál keretében az idén is rendeznek konferenciákat, tanácskozást tart például a nemzetközi fesztiválok európai szövetsége és a Magyar Fesztivál Szövetség. A Mediawave ez évi, speciális programjában az iszlám kultúrát mutatják be: beszélgetéseket, koncerteket, ételbemutatókat tartanak. A fesztiválhoz kapcsolódóan az idén is kiosztják a Párhuzamos Kultúráért elnevezésű díjakat.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik