Élet-Stílus

Túlzott a mobilvírusoktól való félelem

Ugyan már több hónapja léteznek mobiltelefonokra írt vírusok és hallani lehet az autók fedélzeti rendszereit megtámadó kártevőkről is, a szakértők túlzottnak tartják az ügyben kialakult hisztériát.

A brit szakértők szerint az egész kérdés túl van dramatizálva, a WDSGlobal nevű szervezet szakemberei úgy vélik, a média túl rémesnek festi le a helyzetet. A WDSGlobal menedzsere, Doug Overton szerint jó, ha valaki tisztában van a veszélyekkel, de az már elfogadhatatlan, hogy ha egyesek pánikot keltenek és médiafelhajtást csinálnak az ügynek.

Overton elmondta, jelenleg körülbelül 14 olyan vírust tartanak számon, amelyek képesek lehetnek mobiltelefonokat megtámadni, ám ezek többsége is “jóindulatú”. A legtöbbet azért írták, hogy kimutassák a mobiltelefonok és azok operációs rendszereinek gyenge pontjait. Igazán komolyan a mobilvírusok csupán a komplexebb operációs rendszerekkel ellátott készülékeket, az összes mobiltelefon mintegy négy százalékát érintik.

A brit szakértő szerint a jelenlegi vírusok a Bluetooth-kapcsolaton keresztül fertőznek és terjednek. A helyzet tehát csak az ilyen készülékek és az mobiltelefonos fizetés elterjedésével romolhat majd. Ennek ellenére a Symantec nemrég egy felmérést készített, amelyből kiderült, az emberek többsége ugyan tisztában van a veszélyekkel, ám mégsem változtatott a szokásain. Egy tavaly felbukkant mobilvírus már 20 országban fertőzött, annak ellenére, hogy csak Bluetooth-kapcsolaton keresztül terjedhet és a Bluetooth hatótávolsága néhány tíz méter.

Szintén időről-időre napvilágot látnak hírek az autókat, konkrétan a gépkocsik fedélzeti rendszereit támadó vírusokról is. A finn F-Secure biztonsági cég éppen ezért egy kísérletet végzett, amelynek a célja egy Toyota fedélzeti rendszerének a Bluetooth-kapcsolaton keresztül történő megfertőzése volt egy mobiltelefonról. A finn vállalat egyik szakértője megpróbálta a 42 méterrel a föld alatt lévő helyiségben lévő Toyota Pius fedélzeti számítógépét megfertőzni egy Cabir vírussal. Ugyan a szakember minden lehetséges Bluetooth-hackelési módszert bevetett, a kísérlet sikertelenül végződött.

A Toyota Pius és a Toyota Lexus fedélzeti rendszere az F-Secure szerint azonos. Ez azért érdekes, mert idén februárban olyan hírek bukkantak fel az interneten, melyek szerint a Cabir potenciális veszélyt jelentene a Toyota Lexus számára. A biztonsági cégnél úgy vélik: bebizonyosodott, hogy ugyan létező veszélyforrásokról van szó, amikre illik majd a későbbiekben is figyelni és komolyan venni, ám a jelenlegi helyzet nem több az eltúlzott médiahisztériánál.

A témában megkérdeztük Szappanos Gábort, a Virusbuster Kft. víruslaboratóriumának vezetőjét is. A szakember elmondta: tudomása szerint még nem támadott meg Magyarországon mobiltelefont vírus vagy trójai, autót pedig sem Magyarországon, sem külföldön nem ért ilyen támadás. Szappanos szerint jelen pillanatban ezeknek a támadásoknak igen alacsony a veszélye, a kártevők ugyanis csak a telefonok egy szűk részhalmazán működnek, lényegében csak a lehetőség bizonyítására íródtak. A vírusok terjedése térben erősen korlátozott, a trójaiakat pedig le kell tölteni. Jelenleg azonban a telefonok esetében még nem terjedt el annyira az internetről összegyűjtött programok telepítgetése, mint a PC esetében.

S hogy hogyan lehet védekezni az ilyen kártevők ellen? Szappanos Gábor úgy véli, a legegyszerűbb megoldás már most is létezik: a vírusok terjedéséhez használt Bluetooth-kapcsolatot ki kell kapcsolni (ez most is az alapértelmezett beállítás), és csak arra a rövid időre kell bekapcsolni, amikor valóban használja az ember. Ezen kívül válogatás nélkül nem szabad az internetről letöltött alkalmazásokat feltelepíteni és futtatni. Ezenkívül, ami megnyugtató, hogy már most is léteznek víruskereső programok mobiltelefonokra, illetve a PC-s víruskereső programok is felismerik a mobiltelefonokra írt kártevőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik