Foci

Fülöp: Hálás vagyok a Fradinak

fulop-marton(650x433)(1).jpg (fülöp márton)
fulop-marton(650x433)(1).jpg (fülöp márton)

Az utóbbi hónapokban rákbetegséggel kezelt kapus a Ferencváros labdarúgócsapatának edzéseit látogatja.

Fülöp Márton, 24-szeres válogatott labdarúgó kapusunk újra edz, méghozzá a Ferencvárosnál. Egyelőre még könnyített gyakorlatokat végez, de mint a Blikknek elmondta, hamarosan már beszállhat a többiek edzésébe.

„Hálával tartozom az FTC vezetőinek, hiszen addig maradhatok a klubnál és vehetek részt az edzéseken, amíg akarok. Nyilvánvalóan még nem vagyok százszázalékos állapotban, de egyre jobb erőben érzem magam. A vetődésen kívül szinte minden gyakorlatot végezhetek, s bár egyelőre nem a csapattal gyakorolok, úgy gondolom, még két-három hét és csatlakozhatok a többiekhez” – idézi a bulvárlap a hálóőrt.


Fülöp Márton jól van – ez a legfontosabb
Fotó: Facebook

A focista bal karjában idén tavasszal találtak rosszindulatú daganatot, azóta egy operáció során eltávolították a rosszindulatú sejteket, valamint átesett négy kemoterápiás és harminc sugárkezelésen.

„Jó volt újra belépni egy futballöltözőbe, s ugyan nincs szerződésem, de remek érzés csapattagként készülni. Azt még nem tudom, mit hoz a jövő, hol folytatom a pályafutásomat. Most csak és kizárólag arra koncentrálok, hogy minél hamarabb megfelelő állapotban legyek, szerintem a tavasszal már mérkőzésen is védhetek” – folytatta Fülöp, akit Ricardo Moniz, az FTC labdarúgócsapatának holland vezetőedzője hívott a klubhoz. A két sportember már korábbról ismeri egymást, együtt dolgoztak a Tottenhamnél.

Balogh Tamás, a Fradi kapusedzője elárulta, lépésről lépésre haladnak Fülöppel, akit nagyon pozitív embernek ismert meg. Mint mondta: nem foglalkozik a múlttal és a lelkesedése magával ragadó, jó hatással van a környezetére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik