Élet-Stílus

A neten is nyomul a Mikulás

A hagyományos és internetes áruházakban megkezdődött az ünnepi szezon: a rohamra a kereskedők, maga a Mikulás és a szolgáltatásokkal kedveskedő cégek mellett a vírusírók is felkészültek.

December nemcsak amiatt különleges, hogy az év utolsó hónapja, hanem egyedülálló ünnepsorozata révén is, amely körül évről évre nagyobb felhajtást rendezünk. Nem véletlenül van ez így, hiszen a karácsony a szeretet ünnepe, aminek több szerepet illene szentelnünk napjaink rohanó világában. Persze az sem utolsó szempont, hogy gyerekként ilyenkor várhatjuk az év legnagyobb meglepetését, a legdrágább, vagy éppen számunkra legkedvesebb ajándékot, ami valahol még mindig a szeretetet, a család szerepét hivatott jelképezni.

Az ünnepi rohamra természetesen minden érdekelt igyekszik felkészülni a maga módján. A kereskedelemben már javában tart a szezon, legalábbis erre következtet a hétvégén sem lankadó forgalom, az áruházak zsúfoltsága, és az ezzel sajnálatos módon együtt járó feszültség alapján az egyik legnépszerűbb hazai kereső felmérése. Mára eljutottunk odáig, hogy ez az internetes keresések megugrásából és némiképp a megrendelések számából is látható: az időjárást és Horvátországot felváltották az MP3-lejátszók, a digitális fényképezőgépek, illetve az asztali konfigurációk és ezek alkatrészei. Ezen a téren természetesen bőven van mit behoznunk, de biztató, hogy az eladási árak szempontjából az internetes áruházak jó helyen végeztek.

Lappföld és a Mikulás-business

Az ünnepekről szólva elhagyhatatlan szereplő maga a Mikulás, az igazi, az egyetlen, aki a finnek szerint náluk, Korvatonturi faluban éli mindennapjait (vajon mit csinál nyáron?), ám mégis a világ minden pontján ott van. Egyébként az öreg Rovaniemibe jár dolgozni, ahol az irodája van. Ide természetesen interneten egy webkamera segítségével be is kukkanthatunk.

Az ide beérkező levelek ma valóságos áradatot képeznek: a finn posta 3500 alkalmi segítővel egészítette ki csapatát, mivel becslésük szerint csak az idei évben mintegy 53 millió képeslapot kell továbbítaniuk, amit nem bírnak saját erőből. Számukra tehát rengeteg munkával jár az ünnep, de megéri, hiszen már-már nemzeti szimbólumról – és a turizmus révén rengeteg pénzről – van itt szó. Egy igazi lappföldi túra elmaradhatatlan része a rénszarvaspörkölt, ami minden bizonnyal megfelelő kárpótlás az állandó hidegért.

Itthon beindult az adventi Szeretet Posta

Itthon a Fejér megyei Nagykarácsony tölti be a központ szerepét, ahol az adventi Szeretet Posta keretében – immár tizenhatodik alkalommal – minden héten eltérő bélyegzővel látják el az itt továbbított küldeményeket. Fennállása óta eddig összesen négymillió küldeményt továbbítottak, míg tavaly hatszázezer levélre, képeslapra került rá a nyomat. A posta a képeslapok és levelek kézbesítése mellett a héten egyéb szolgáltatásokkal is kedveskedett: egy nem túl vészes díj ellenében a Mikulás házhoz ment, hogy december 6-án, Szent Miklós napján személyesen adja át ajándékait a család legkisebb tagjainak. Az ötletes kezdeményezés minden bizonnyal sok apróságnak szerzett örömet.

Mikulás-chat

Az interneten természetesen rengeteg úton-módon belekóstolhatunk az ünnepek hangulatába, és a kínálat egyre bővül. A képeslapküldő szolgáltatásokat, a körleveleket már jól ismerjük, ám az ötletekben ezúttal sincs hiány. A PalTalk.com például december 10. és 24. között élő videobeszélgetést kínál, természetesen nem ingyen – érdekes, kissé abszurd kezdeményezés, bár egy próbát talán megér. A „földhözragadtaknak” marad az ajándékozás vagy a beöltözés, amire azonban egyre többen vállalkoznak.

A tengerentúlon érdekes tendenciát figyeltek meg, ami talán a karácsony egy plusz ajándéka, ezúttal az idősebbek számára. Sokan ugyanis az aktív éveket maguk mögött hagyva nem igazán találnak maguknak megfelelő elfoglaltságot, különösen ilyenkor, a számukra amúgy is némileg nyugalmasabb időszakban. Ebben segíthet a „mikulásosdi”, amihez természetesen elengedhetetlen a kellék, vagyis a ruházat beszerzése, és a nyilvános fellépés a közösség előtt, legyen az templom vagy akár fogadó. Egyre többen vásárolnak télapó-egyenruhát, és jelennek meg az utcán Mikulásként, kedves szóval és némi ajándékkal fogadva az arra járókat. Szakértők szerint ez az ünnepi hangulat visszatérését, és egyben a karácsony elüzletiesedésével szembeni ellenérzések lanyhulását jelzi, ami jócskán fellendíti a ruhára, kellékekre szakosodott áruházak forgalmát.

A krampuszok sem tétlenkednek

Az ünnepek alkalmából a vírusírók sosem feledkeztek meg rólunk, gondolom, mindenki nagy örömére. Az elmúlt napokban már tapasztalhattuk, hogy jócskán megnövekedett a levélforgalom, nagyrészt a „millió csók” és „találkozunk a neten” kezdetű e-maileknek köszönhetően, amelyek legtöbbször egy kedves féregvírust tartalmaznak. Ezek nem jelentenek túl nagy veszélyt egy kellően védett rendszerre, de a laikusok számának növekedésével még mindig van keresnivalójuk. Kiválóan jelzi, hogy a kezdeti időszak nem feltétlenül veszélytelen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik