Korábban a programban résztvevő orosz fél azt közölte, hogy nem sikerült a kijelölt pályára állnia, mert hordozórakétájának hajtóműve felmondta a szolgálatot. A négymillió dolláros, magánfinanszírozású amerikai-orosz űreszközt szerda hajnalban a Barents-tengeren egy orosz tengeralattjáróról indították, majd a startot követő 83. másodperben műszaki hiba következett be.
Néhány órája az orosz fél azt közölte, hogy keresik a Cosmos-1-et és a Volna rakétát, és vizsgálatot indítanak a hiba okának a kiderítésére. Ligyija Avgyejeva, a napvitorlást gyártó orosz Lavocskin Intézet munkatársa úgy nyilatkozott, hogy ha valóban nem sikerült a pályára állítás, úgy mindkét űreszköz visszazuhanhat a Földre. A földi irányítás 45 perccel az indítás után vesztette el a rádiókapcsolatot a napvitorlással. Az amerikai kutatók mostani bejelentése, mely szerint sikerült valószínűleg a napvitorlástól származó gyenge jelet befogniuk, újra reményt ad a programban résztvevőknek.
Kísérleti fázisban
„A Cosmos-1 rövid távú, szerény küldetés, amelynek célja a koncepció és a technológia csiszolása” – nyilatkozta korábban az amerikai fél, a Planetary Society nevében Amir Alexander a BBC Online-nak. Az amerikai, az európai, a japán és az orosz űrhivataloknak is van napvitorlás programjuk, és mindegyikük jelezte érdeklődését a mostani kísérlet eredményei iránt.
Az eredeti tervek szerint a 100 kilogramm tömegű, oroszok által épített szerkezet 800 kilométer magasságban áll Föld körüli pályára. Ezt követően négy napig felvételeket készítene bolygónkról, majd szétnyitná nyolc, alumínium borítású műanyag vitorláját, amelyek egy harminc méter átmérőjű kört képeznének körülötte. Ha mindez sikeresen zajlik, az űreszköz heteken át 101 percenként megkerülné a Földet. A Cosmos-1 a fénynek köszönhetően fokozatosan gyorsulna, és idővel egyre magasabbra jutna.
Ígéretes technológia
Jelenleg a napvitorlások elve az egyetlen technológia, amely valaha a távoli csillagokhoz repítheti az emberiséget. Nagy távolságok megtétele az univerzumban ugyanis igen sok üzemanyagot emészt fel, és meglehetősen hosszadalmas is, ha a hajókat az égitestek gravitációs parittyáját meglovagolva kívánják felgyorsítani. Régóta folynak ezért az univerzumban fellelhető hajtóerők felhasználását célzó kutatások.
A napfény vitorlákkal meghajtott járműveknek csak kilövésre lenne szükségük, üzemanyagot, meghajtóegységet nem kellene magukkal hordozniuk. A fény hatására folyamatos gyorsulásúak lennének. Sebességük természetesen jóval kisebb, mint ami a kémiai meghajtóval rendelkező rakétákkal elérhető, viszont rövid távon egyszerűbb megoldást kínálnak, hosszabb távolságok esetén pedig egy idő után a napfény folyamatos, konstans gyorsító hatásával elérhető a kívánt nagy sebesség.
Egyes elképzelések szerint földi telepítésű lézerekkel a járművek igen nagy távolságokban is irányíthatóak lennének, így utazási irányukat a napszél iránya sem befolyásolná feltétlenül.
Az oroszok 1991-ben és 2001-ben már megpróbáltak a világűrbe küldeni a Cosmos-1-hez hasonló szerkezeteket, de mindkétszer a hordozórakéta meghibásodása miatt nem sikerült pályára állítani a napvitorlásokat.
