A hivatalos bejelentés hamarosan megtörténik és talán akkor a fellépők kilétére is fény derül – írja a theregister.com. A különböző városokban szereplést vállaló világsztárok sorában ugyanis szinte minden nap adódnak változások. A philadelphiai showt például lemondta 50 Cent a készülő filmje miatt. A rock rajongók bizonyára nem annyira szomorúak, hiszen helyette a világ egyik legnépszerűbb rap-rock bandája, a Linkin Park lesz a beugró. A philadelphiai szervezők a férfi szemeknek is kedveztek a Destiny’s Child lánytrió szerződtetésével. A három szépség napokkal korábban jelentette be, hogy elválnak az útjaik, úgyhogy könnyen elképzelhető, hogy utoljára lehet majd őket együtt látni a színpadon.
Nem kis vihart kavart eközben Nagy-Britanniában, hogy az eBay-en megjelentek a londoni koncertre a jegyek. Bob Geldof arra szólította fel az embereket, hogy tegyenek kiugróan magas ajánlatokat az eBay-en kínált jegyekre, ezzel megakadályozva az eladásukat. Az internetes aukciósház vezetői végül beadták a derekukat, és levették a jegyeket annak ellenére, hogy ez nem ütközik semmilyen törvénybe. A magas ajánlatokat tevő egyéneket pedig letiltották az eBay oldalakról. Döntésüket azzal indokolták, hogy ezzel veszélyeztették a weblap stabilitását és biztonságát.