Élet-Stílus

A gyógyászatban és a hadiiparban alkalmaznák a Cellt

Az IBM - a Sony és a Toshiba mellett - az egészségügyi és hadiipari beszállítóként ismert Mercury segítségével terjesztené ki a Cell processzor alkalmazási területét.

A jelek szerint az IBM komolyan gondolta a Cell processzor alkalmazási területének kiterjesztését: a Nagy Kék a Mercury Computer Systems embereivel dolgozik együtt, amely jelentős egészségügyi és hadiipari beszállítóként ismert. A ZDNet értesülései szerint a két vállalat többszintű megállapodást kötött, amelyben többek között a Cell processzor jövőbeni felhasználásáról, illetve annak népszerűsítéséről is szó esik.

A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra, de annyit tudni lehet, hogy az IBM kifejezetten ipari célokra kifejlesztett rendszereket szállít majd a Mercury számára, amelyeket több különböző területen, így például szeizmikus adatok gyűjtésére, vagy akár MRI (Mágneses Rezonancia Képalkotás) feladatok végrehajtására is alkalmazhatnak.

“Ez teljes mértékben ugyanaz a chip lesz, amelyik a PlayStation 3 központjaként is szolgál majd” – erősítette meg Craig Lund, a Mercury technológiai igazgatója, hozzátéve, hogy a leszállított rendszerek némely részletükben azért jelentősen eltérnek majd a szokásostól. Az IBM tehát a Cell processzor esetében a Sony és a Toshiba mellett egy harmadik jelentős vevőre is számíthat. A Mercury – nem összekeverendő a PC-piacon tevékenykedő, olcsó termékeiről ismert Mercury-Kobiannal – 250 millió dolláros éves bevételével éppenséggel nem számít óriáscégnek.

Mindazonáltal a vállalat fontos szerepet játszhat a Cell népszerűsítésében, hiszen az egészségügyben, illetve a hadiiparban jelentős kapcsolatokat tart fenn, és kifejezetten olyan nagy teljesítményű rendszerek gyártására és forgalmazására rendezkedett be, amelyek kedvező áruknál fogva nagy népszerűségre számíthatnak e két területen.

A két vállalat együttműködése már jó ideje tart: a Mercury tavaly is több, Power processzorokra épülő szervert jelentett be, és nagyrészt ezen rendszerekre építve kívánt javítani eredményességén. A Cell ezen a téren is megújulást hozhat: “A kérdés most az, hogy a Cellhez hasonló fejlett technológiát kívánjuk-e alkalmazni, vagy kivárunk addig, amíg a széles körben elérhető termékek eljutnak erre a szintre” – fogalmazta meg a vállalat dilemmáját a technológiai igazgató.

A jelek szerint azonban ez kérdés már eldőlt, és teljesülhet az IBM kívánsága, miszerint új üdvöskéje a szórakoztatóelektronika mellett képes legyen betörni egyéb területekre, meghódítva az itt érdekelt vállalatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik