Élet-Stílus

Curtis hozza az amerikaiakat

A Magyar Turizmus Rt. (MT) szerint a színész a Magyarországot népszerűsítő reklámfilmben kiváló alakítást nyújtott. A kampány hatására ugyanis már a tavalyi évben 16 százalékkal több amerikai érkezett hazánkba.

Az MT közlése szerint a kedvező tendencia ebben az évben is folytatódik. Már az év első három hónapjában közel 17 százalékkal több amerikai vendég fordult meg szállodáinkban.

Magyarország turisztikai vezetői úgy vélik, hogy az ágazat rendkívül hálás lehet a neves művésznek, hiszen közreműködésének köszönhetően hosszú idők óta nem látott mértékben élénkült meg az amerikai beutazóforgalom. Elsősorban a magas végzettségű, jómódú, idősebb korosztály érdeklődik hazánk iránt, pontosan azok, akiket az MT kampányával megcélzott – közölte a cég. Ennek a korcsoportnak a létszáma az elkövetkezendő 10 évben 23 millióval növekszik, ami kedvező előjel hazánk számára.


A jelentős forgalomnövekedés elsősorban a magasabb kategóriájú szállodákban éreztette hatását, valamint a magyar gyógyszállodákban, ahol a tavalyi év folyamán dupla annyi vendégéjszakát töltöttek el az amerikaiak, mint egy évvel korábban – derül ki a cég közleményéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik