Élet-Stílus

A Nagy Könyv: szombaton szűkül a kör

A Nagy Könyv százas listájának tizenkettőre szűkítésére a szavazatokat interneten szombaton 19 óráig lehet leadni, a telefonos és sms-s voksokat a 21 órakor kezdődő, mintegy két órásra tervezett műsor végéig várják.

Az MTV egyes és kettes csatornáján egyidőben sugárzandó esti irodalmi “beszavazó showműsorban” hirdetik ki a top100-as listán szereplő alkotások közül azt a tizenkét regényt, amelyikből a nyáron ismert személyek vezényletével “versenyfilmek” készülnek. A játék folytatásaként e filmek küzdenek majd meg egymással ősszel a Magyarország legkedvesebb regénye 2005 címért.

Mint a programiroda beszámolt, a játék első fordulója után sem apadt a szavazókedv, interneten több mint 40 ezer olvasótól 390 ezer szavazat érkezett, közülük 26 ezer új szavazó.
A már összeszámolt voksok alapján az már ismert, hogy az első tizenkét helyezett fele-fele arányban magyar, illetve külföldi regény. A legelső helyen álló magyar és az első helyezett külföldi könyv csaknem azonos számú voksot kapott, és nagyságrendjét tekintve ugyanannyi szavazat érkezett a magyar és a külföldi regényekre.

A szombat esti műsorban bemutatják a top100-as lista műveit; az alkotásokról Horgas Eszter fuvolaművész, Gács Anna író, Lator László irodalomtörténész és Fáy Miklós kritikus beszélget. Az adásban felelevenítik a brit minta alapján készült A nagy könyv program magyar irodalmi előzményeinek tekinthető Legkedvesebb könyveim (1904), Könyvek könyve (1918) és Az új Könyvek könyve (1937) című kiadványokat, amelyek a maguk idejében szintén arra vállalkoztak, hogy a közfigyelmet a könyvekre irányítsák.

Békés Pál író, a magyarországi könyves mozgalom ötletadója korábban azt mondta, a fölöslegesnek bizonyult előítéletekkel szemben tisztességes színvonalú, konzervatív top100-as lista alakult ki az első fordulójában és a magyar irodalom a külföldinél nagyobb érdeklődést váltott ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik