A MEMO című kiállításon szereplő hat művész alkotásai egymástól igen sok szempontból különböznek.
Barakonyi gördeszkákat használ festővászon helyett, ezzel egy ifjúsági szubkultúra design-ját ötvözi az elmúlt években megismert festményeinek formavilágával. A portugál Rui Calcada Bastos Berlin, Párizs és Budapest térképét egyesíti oly módon, hogy a sugárutak, terek és körutak hálózata egymással egybeolvadva egy sajátos, személyes történet térképévé változik. Horváth Tibor rajzai és talált képei naplószerű képtengerként jelennek meg. Komoróczky Tamás videó-performansza nem más, mint élő, megismételhetetlen kép- és zenei kollázs. Mátrai Erik az ikonfestészet toposzait transzformálja intim videóképpé, megtartva azok ikonográfiáját és az egyedi műtárgyra jellemző adottságait. Ravasz András az építészeti és urbánus környezetről nyújt pillanatfelvétel-szerű bemutatót.
Mindegyik művészt saját környezete érdekli, minden mű az alkotók személyes élményein, emlékezetén alapul. A MEMO cím egyszerre utal az emlékezésre, a memoárra, és az emlékeztetésre, vagyis az információ megerősítésére, egy-egy élménycsomagnál való megállásra, a tapasztalatok elmélyítésére. Az egymástól különböző művek ezáltal egy-egy alkotói magatartást, személyes nézőpontot, egyéniséget, s művészi attitűdöt is képviselnek.
