Élet-Stílus

Bozóki: jövőre takarékoskodik a kulturális tárca

Bozóki Andrásnak elmondása szerint tárcája megőrzi tavalyi kondícióit a 2006. évi költségvetésében, 102 milliárd forinttal gazdálkodik, ami a jelenlegi intézményrendszer fenntartása mellett lehetőséget nyújt új feladatokra is.

A miniszter szombaton Budapesten, a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztató vendégeként ismertette a tárca jövő évi elképzeléseit. Kitért arra, hogy a kulturális minisztérium ésszerűsítésre, takarékosságra is törekszik: 10 százalékkal csökkenti saját működési költségeit, ami magában foglalja feleslegessé vált tevékenységek leépítését, a bürokrácia csökkentését, valamint a tárca egyik működési alapját jelentő nemzetközi kapcsolatokon túlmenő külföldi utazások mérséklését.

Bozóki András a kulturális esélyteremtést, az esélyegyenlőséget sorolta a tárca 2006-os prioritásai közé. Erre mutat a szóvivői tájékoztató helyszíne is: a minisztérium Kazinczy utcai épülete mellett október elsején megnyílt Alternatív Kulturális Közösségek Uniója (AKKU), amelyet használni tudnak kulturális célokra a gyengénlátók, a mozgássérültek és a siketek is.

Hangsúlyozta, hogy 2006-ban a tárca költségvetése mellett lesznek külső források is: a nem az önkormányzatok saját forrásaiból származó, hanem a számukra kiosztott kultúrára felhasználható pénzből 2,2 milliárd forint, több mint 30 milliárd forintnyi hitel kluboknak, illetve több tízmilliárd filmekre és főként kulturális célokra is megpályázható uniós pénz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik