Élet-Stílus

Európában a gyilkos vírus

A London melletti laboratóriumban kimutatták a madárinfluenza-vírus veszélyes, H5N1 típusának jelenlétét a Romániában vett mintákban – jelentette be a romániai hírközlő szerveken keresztül szombat délelőtt Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszter.

Beigazolódott tehát a román hatóságok félelme, hogy a madárinfluenza vírusának ez a gyilkos fajtája – amely korábban mintegy hatvan ember halálát okozta Ázsiában – országukat is elérte. Flutur egyelőre a televízió csatornákon és a hírügynökségeken keresztül tette közzé a hírt, miszerint a mintákat vizsgáló brit laboratóriumból telefonon közölték vele az eredményt.

Maga Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök hangolja össze mostantól az érintett minisztériumok tevékenységét. Elsősorban az egészségügyi és a mezőgazdasági tárcára hárul a legfőbb feladat, hogy megtegyen minden biztonsági intézkedést, amely megakadályozhatja a járvány terjedését. Ez a koordináció a miniszterelnök vezetésével szombat reggel Bukarestben összeült állat-járványügyi országos válságstáb keretében zajlik.

Az európai bizottság csütörtökön közölte, hogy Törökországban is ugyanarra a madárinfluenza-vírusra bukkantak, amelyik Ázsiában 2003 vége óta több millió baromfi kényszervágását és mintegy hatvan ember halálát okozta. Ankara betiltotta a vadmadarak vadászatát a madárinfluenza megjelenése miatt, és orvosi megfigyelés alá helyeztek 9 embert, mivel lakóhelyük közelében eddig ismeretlen okból elpusztult 40 galamb.

Az influenza világjárványra való felkészüléshez számos EU tagállam kormánya, így Magyarország is rendelkezik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) irányelveken alapuló önálló pandémiás tervvel (speciális járványügyi terv). Egy esetleges madárinfluenza-járvány során az egészségügy az otthoni betegellátást szorgalmazza a vírus terjedésének megfékezése érdekében. A lakosság beoltása „szakmai prioritási sorrendben” történik, először az egészségügyi dolgozók kapnak oltást. A gyakorlati tudnivalókat a lakossággal később ismertetik.

Az Egészségügyi Világszervezet korábban felesleges pánikról beszélt. “Nem emberi járvánnyal állunk szemben, s az a tény, hogy a H5N1 vírus megjelent Európa kapuinál, nem jelenti azt, hogy az eddigi stratégián változtatni kell” – jelentette ki csütörtök este Rómában újságírók előtt Roberto Bertollini, a WHO európai irodájának vezetője. A vírus mostanáig csakis állatról állatra terjedt, s az, hogy a járvány az állatok között terjed, nem jelenti feltétlenül, hogy az emberek körében is tömeges járvánnyal kell számolni – hangoztatta a szervezet magas rangú tisztségviselője. Eddig csak egyedi esetekről volt szó, amikor a vírussal emberek is megfertőződtek – jelentette ki az olasz orvos. S általánosságban ez csak azoknál az embereknél valószínű, akik közvetlenül érintkeznek beteg állatokkal, mint például a tenyésztők – hangsúlyozta Bertollini.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik