A Transglobal Underground igen jelentős hatást gyakorolt a világzenére és a partikultúrára. Több magyarországi lemezfelvétel és fellépés után ezúttal a teljes zenekar játszik a hajó közönsége előtt. Egy Levi’s reklám zenéjével ők alkották meg az akkor etno-technónak hívott irányzat első slágerét. A Transglobal stílusa tagjainak sokszínű zenei ízlésén és változatos kulturális hátterén alapul.
Több mint tíz éve jelent meg első albumuk, a Dream of 100 Nations. Ezt követte az International Times, majd 1995-ben az Interplanetary Meltdown. A Psychic Karaoke 1996-ban, a Rejoice Rejoice 1998-ban jelent meg, tavaly pedig az Impossible Broadcasting című lemezük került a boltokba.
A Transglobal Underground színpompás élő fellépéseivel szerzett hírnevet. A koncertek kellékei közé tartoztak a látványos színpadi kosztümök, a hastáncosok és egy nepáli templomi őrség. Népszerűségük a Sziget programjaiból jól ismert Natacha Atlas énekesnőnek is köszönhető, aki több évig volt a szólistájuk, és szólóalbumait is az együttes közreműködésével készítette. A TGU fellépett Indiában, Törökországban, Dél-Afrikában.
Magyarországon Balogh Kálmánnal dolgoztak együtt, a Sziget fesztiválon magyar zenészekkel játszottak. Tavaly Sound Systemként léptek fel a hajón. A zenekar tagjai Coleridge, Hamid Mantu, Sheema Mukherjee, Gurjit Sirha, Doreen Thobekile, TUUP, Tim Whelan. A zenészek különleges hangszereken játszanak, s produkciójukban fontos szerepe van a programozásnak is.
A brit együttes előtt fellépő hazai Balkan Fanatik nagyszerűen ötvözi a szintipopot, a hiphopot, a kortárs elektronikus tánczenéket Dél-Európa népzenei hagyományával. Az együttest 2003-ban alakította Georgios Tzortzoglou (a Barbaróból ismert Jorgosz) és Lepés Gábor.