Már augusztus második felében is sarki fényeket okozott Észak-Amerikában, két hét nyugalom után pedig szeptember 7-én, múlt szerdán pedig újra aktivizálódott a 798-as számú hatalmas napfoltcsoport.
A foltcsoport olyannyira aktív, hogy még a peremen minden idők negyedik legnagyobb kitörését produkálta! Azóta hét további, kisebb napkitörés is történt, és az előrejelzések szerint a következő napokban is várhatók újabbak – így szerencsés esetben akár tőlünk is megpillantható sarki fényt okozhat az ionoszférát elérő kitörési részecskefelhő.
A legerősebb kitörés a kutatók szerint X-17 erősségű volt, de a kisebbek között is akadt X-10 feletti erősségű. A csillagászok a Nap tevékenységét X-szel kezdődő kódokkal jellemzik. Minél magasabb szám követi az X-et, annál erősebb a napkitörés. A két évvel ezelőtti, 2003. novemberi rekordrobbanás az X40-es kategóriába került, ami fantasztikus nagyságrendnek számít, hiszen az azt megelőző legnagyobb erejű kitörések mindössze az X-20-asig terjedtek.
Nem okozott fennakadásokat
Mivel a múlt heti kitörés a Nap peremén, tehát nem bolygónk irányába történt, nem érte közvetlenül a Földet. A röntgen- és egyéb sugárzás sem okozott komolyabb fennakadásokat a műholdak működésében.
A napfoltok valamivel alacsonyabb hőmérsékletű régiók, mint környezetük, igaz még így is több ezer Celsius fokosak. Az alacsonyabb hőmérséklet miatt tűnnek sötét foltnak a Nap fényes korongja előtt. Múlandó jelenségek, egy átlagos napfolt mindössze néhány napig vagy hétig tart, majd felbomlik.
A napfoltok erős mágneses aktivitású régiók, amelyekből napflérek és koronakilövellések keletkezhetnek. A flérek gigászi erejű energiakitörések, amelyekből fénysebességű röntgensugárzás szabadul ki a környező térbe. Ezzel szemben a koronakilövellések alkalmával sok milliárd tonnányi töltött részecske hagyja el a Napot övező leheletfinom plazmaburkot, a napkoronát.
