Élet-Stílus

Kezdődik az őszi fesztivál

A kortárs művészetet bemutató Budapesti Őszi Fesztivál az idén harminc helyszínen kínál programokat, köztük kiállításokat, színházi és zenei előadásokat, filmvetítéseket, köztéri performanszokat.

Mindaz, ami a fesztiválon megjelenik, “ötven éven keresztül gyakorlatilag a föld alatt létezett, az ellenkultúra volt, a hivatalos kultúra elleni ellenkultúra, minden: a színház, a zene, a képzőművészet” – mondta korábban Demszky Gábor főpolgármester.

Schiffer János főpolgármester-helyettes az október 14-én kezdődő tíznapos fesztivál programjai kiemelte Hölderlin Empedoklész című drámáját, amelyet a Maladype – Találkozások Színháza elnevezésű társulat ad elő, a közelmúltban európai elismerést nyert Balázs Zoltán rendezésében.

Kovalik Balázs, az eseménysorozat művészeti vezetője elmondta, a fesztivál adoptálta a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) “A jövő művészei – művészek a jövőnek” című programját, amelynek célja, hogy segítse a fiatal művészek bemutatkozását.

Harsányi László, a NKA elnöke közölte, a kezdeményezéssel a fiatal művészeket szeretnék “piacra” segíteni. Az NKA 16 produkciót támogat – tette hozzá.

Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Kht. ügyvezető igazgatója elmondta, az eseménysorozat költségvetése mintegy másfélszerese az eddigiekének, azaz 182 millió forint. Ennek 69 százaléka állami támogatás – jegyezte meg.

A fesztivált az október 14-ére felépülő Info-pavilonban nyitják meg, amely információs központként, “építészeti felkiáltójelként” is funkcionál majd. 

Pont: Itt: Most címmel köztéri szoborkiállítás látható majd a Blaha Lujza, a Deák, a Kálvin, a Moszkva és a Szent Gellért téren, az Oktogonon, valamint a Ferenciek terén.

A fesztivál keretében első ízben rendeznek Táncfilm Fesztivált Magyarországon. Az Örökmozgó Filmmúzeumban többek között életképek, humor és test témában vetítenek majd rövidfilmeket.

Az eseménysorozat alkalmával mutatják be Jeney Zoltán 1987 óta készülő nagyszabású zeneművét, a Halotti szertartást. Az első teljes előadást október 22-én tartják a Művészetek Palotájában.

Egy másik kuriózum: Budapestre látogat a legendás berlini Volksbühne. A társulat Frank Castorf rendezésében mutatja be A Mester és Margarita című darabot.

A fesztivál keretében rendezik meg a Design hetet. A szervezők elmondták, hogy technikai okok miatt nem tudják megtartani a művészeti egyetemek találkozóját, a Művészetek kertje című rendezvényt.


“Budapest fesztiválváros”


A Budapesti Őszi Fesztivált a Budapesti Művészeti Hetek utódaként, 1992-ben alapította a Fővárosi Önkormányzat kortársművészeti profillal. A főváros három alapvető célt tűzött ki a rendezvény számára: az önkormányzat saját fesztiváljaként töltsön be reprezentatív funkciót, lásson el meghatározó szerepet Budapest nemzetközi kapcsolatainak erősítésében és szervezett, koncentrált formában elégítse ki az egyre fejlődő, őszi kulturális turizmus igényeit. 

A rendezvényt Zimányi Zsófia fesztiváligazgató vezetésével az 1996-ban alapított Budapesti Fesztiválközpont Kht. szervezi, amely a Budapesti Tavaszi Fesztivált illetve a Budapesti Búcsút is jegyzi.


Célja, hogy Budapest közönségének bemutassa napjaink és az elmúlt évtized jelentős progresszív alkotóit és művészeti eredményeit, bármely művészeti ágban. A rendezvénysorozat feladatának tekinti az új művészet hazai megismertetését, illetve elismertetését.


Az eleinte kéthetes, 2004-től viszont 10 napos eseménysorozat az új formákat kereső művészek, események, ötletek fesztiválja. A fesztivál alatt napjaink, illetve az egészen közeli múlt jelentős, progresszív alkotóit, alkotásait, művészeti eredményeit igyekszik felvonultatni.


Elsődleges célja, hogy Budapest közönségének minél több művészeti ág bevonásával bemutassa a jelen kiemelkedő jövőképet mutató kulturális alkotásait. Önmeghatározása, célkitűzései szerint alapvető feladata, hogy hozzájáruljon az új művészet hazai megismertetéséhez, illetve elismertetéséhez.


A fesztivál kiemelt célkitűzése, hogy az új művészet nemzetközileg rangos produkcióinak meghívásával, és a nemzetközi figyelem felkeltésére alkalmas saját, vagy partnerekkel közösen létrehozott produkciókkal hozzájáruljon a “Budapest fesztiválváros” koncepció megvalósulásához és Budapest európai kulturális rangjának, a jelentős európai kulturális centrum imázsának megerősítéséhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik