Minden bizonnyal statisztikai adatsorokkal is alátámasztható, hogy a portugálok büszkélkedhetnek az egy főre jutó legtöbb felfedező-őssel, és ez még akkor is így van, ha a dánok most gondolatban vikingeket idéző vérszomjjal átkoznak el bennünket.
De hiába, az Atlanti-óceán partján nehéz nem halakkal álmodni, illetve legyűrni a viharos vágyat, hogy megnézzük: mi van a nagy víz másik oldalán. Magellán és Vasco da Gama megnézte, plusz a raklapnyi portugál gyarmatosító is odalett a gyönyörűségtől, amikor konstatálták: a világ oszthatatlan Portugália, hiszen a birodalom már minden sarkot
meghódított. Így nem véletlen az sem, hogy az alapvetően kreol luzitánok között a koromfekete Eusebio is ugyanolyan portugálnak számít, mint Figo és Ronaldo.
És ha elénk került, rúgjuk is tovább a labdát, hiszen az elmúlt hónapok Lisszabon, Coimbra, Porto, Estoril nevétől voltak hangosak, lévén a labdarúgó Európa-bajnokság országimázs formáló ereje egy cseppet nagyobb, mint a befüvesített Szabadság-hídé. A rajongók persze tudják, hogy a kimondhatatlan nevekből álló görög futballcsapat megverte a hazaiakat, ami legalább akkora tragédia volt a portugálok életében, mint az, hogy a szállásdíjakat az Eb után vissza kellett terelni az eredeti ármederbe.
Ennek köszönhetően viszont ismét az öreg kontinens egyik legolcsóbb, ám élményekben, szórakozási, pihenési lehetőségekben egyik legsokrétűbb országaként csalogatja a fizetőképes keresletet. Van is mivel, hiszen ez a nyurga ország szinte minden területen óriásit lépett előre a turizmus gyűjtőnevű iparágban, és ez még akkor is így van, ha az alapos portugál marketing-vezetők már évszázadokkal ezelőtt megrendelték a látványosságokat.
Mesés városok, városi mesék
Esetleges kalandtúránk Porto óvárosában, a Riberiában kezdődik, ahol a szűk sikátorok, a mállott középkori homlokzatok, az akaratos tenger és a mediterrán nap langyos illattal telíti be a mindennapokat, hogy az utazó végkimerülésben hulljon alá valamelyik kávéház, fado teraszán. Ribeira színes cserépvilága, Eiffel hídja azonban csak apró emlékkönyvi bejegyzéssé zsugorodik, ha tovább hódítunk.
Lisszabon St. George kastélya, Belém névre keresztelt tornya, Alfama negyede, a Felfedezők Emlékműve, Jeronimos kolostora nagy dózisban sokkolja a kulturális agyfélteket, amely a világ minden tájáról idehordott kerámiáknak, festményeknek, szőnyegeknek, szobroknak helyt adó Museu Calouste Gulbenkian körbejárása után bénul le totálisan.
Középkorból itthagyott remekeket egyébként szinte bárhol találunk, Guarda katedrálisa, Viseu meseszép és romantikus kisvárosa ezernyi apró meglepetést rejt magában, és még a térképről sem kell leesnünk. Ha valaki erre vágyik, annak ott van Európa legnyugatibb pontja, a
Cabo da Roca. Innen egy közepes köpés, és máris Sintrában vagyunk, amelyről a cikkíró rövid úton azt is kiderítette, hogy nem egy diszlexiás amerikai bevándorló zenetörténeti előadása után kapta a nevét. Aki hozzászokott, hogy a kegyhelyek és fotózásra alkalmas célpontok általában a nagyvárosok ónegyedeiben bukkannak fel, az felejtse el álláspontját, hiszen a portugál kisvárosok, Óbidos, Nazare pazar és hamisíthatatlan déli életképei simán rácáfolnak erre.
Nem beszélve Batalháról, amely szintén nem gigantikus lakónegyedeiről, hanem a világörökségek gyöngyszemeként emlegetett kolostoráról lett híres. A kolostor kápolnájában temették el annak idején Tengerész Henriket, néhány kilométerrel arrébb pedig a racionalitást, de ezzel az átvezetéssel csak az ateistáknak kedveskedünk, akik nehezen tudják felfogni a fatimai búcsújáróhely misztikáját.
Azonban még ők is csúnyán összevesznek magunkkal, ha belépnek Braga-ba, hiszen a városban 300 templom hirdeti a Mindenható épületek iránti rajongását. Kiváltképp a 1300 méter magasan fekvő Jó Jézus búcsújáró templom tetszhet az Úrnak és a turistáknak, bár az előbbi előnyben van, mivel nem kell lépcsőznie. De pazar stílusérzékről árulkodik Coimbra is, amely egykor Portugália fővárosa volt, plusz egyetemi központ, amelyről nagyra nőtt könyvtára és a bokorban halkan füvező hallgatók árulkodnak leginkább.
Parádés hagymás parádék
De azért van Coimbrában katedrális is, és ha idevesszük azt is, hogy Braga mellett Tomart is a templomok városának nevezik, biztosak lehetünk benne: a portugál jámbor, istenfélő nép. Erre a legjobb példa, hogy az ország legnagyobb ünnepe a húsvét, amely Carnival néven fut, és ebből a tapasztalt utazó egyből láthatja: nem olcsó locsolóversek, hanem felvonulások, maszkos parádék és díszes kompániák díszes népünnepélyei éltetik a feltámadást.
Portónak egyébként saját bejáratú ünnepe is van, a júliusi Festa de Sao Joao, ami fergeteges utcabál, ahol a vendégek egymás fejét póréhagymával ütögetik. Persze ez még mindig emberibb, mint a novemberi, golegai Feira de Sao Martinho fesztivál, amelyet legyilkolt bikák és nyáladzó futólovak képeivel illusztrálhatnánk.
Portugália kegyes sokszínűségét mutatja, hogy aki nem akar romokat, hangulatokat vadászni, az elvegyülhet a szőlőhegyek és narancsligetek, nemzeti parkok zöldjében is, és ehhez nem kell terepruhát öltenie. Az Estrela és a Kantábriai-hegység, a Serra da Estrela sziklái, szurdokjai, fennsíkjai minden Greenpeace-aktivistát kielégíthetnek. Aki pedig a Bucaco Nemzeti Parkba is ellátogat, mindent egyszerre kap meg. Mexikói cédrusokat, páfrányokat, naplementét. És persze útmutatást is: az igazi természetbúvárok a Berlenga-szigetre utaznak, amely egyrészt lakatlan, másrészt durva sziklafalak vigyázzák, harmadrészt pedig háborítatlan madárparadicsom – akinek a sirály szó eddig a király szinonimája volt, érdemes átértékelnie magában a világot.
Strandokban verhetetlen
|
Az ország legkedveltebb üdülőhelye Lagos, de a Kedves Olvasó most ne gondolja azt, hogy nigériai szervkereskedők csalogató dumáját vettük kölcsön. Az ország déli, Algarve, Lagos, Quarteira nevével fémjelzett területe ugyanis made in Portugália, a mediterrán tengerpartok minden egyes kellékével és szórakozási lehetőségével. Aki pihenni akar, az itt megteheti, kevés olyan hely van Európában, amely felveheti a versenyt a természeti adottságok és a vendégszeretet ezen kedves – eszperente – keverékével.
Madeira mindenek felett
Mi azonban mégis mondunk egyet. A helyet Madeirának hívják, de a küzdelem csak házi bajnokság, hiszen a “Zöld sziget” ugyan 1000 kilométerre Lisszabontól fürdik a tengerben, de azért portugál
fennhatóság alá tartozik. A sziget a teljes fizikai megsemmisülés területe: átlényegülünk szellemlényé, a pihenés kikapcsol, elvisz egy széláramlat, ami csak vacsorára hoz vissza bennünket.
Grillezett szardínia, halas tészták, burgonya- és hússzeletek; az ország konyhája fűszeresebb, mint a spanyol, alapanyagait tekintve azonban megegyezik a két ibériai konyhaművészet. A fűszer-összehasonlítást egyébként azért bukják be a spanyolok, mert Kolumbusz India helyett Amerikába navigálta magát, a portugálok viszont pontosak voltak.
