Élet-Stílus

A Delta nyerte a szemlét

A 39 Magyar Filmszemle fődíját, az Arany Orsó díjat Mundruczó Kornél filmje a Delta nyerte. A legjobb közönségfilmnek járó Moziverzum díjat A nyomozó kapta.

Mundruczó Kornél német-magyar koprodukcióban készült alkotásának helyszíne egy kiüresedett kikötőváros a Duna deltájában. A forgatás Bertók Lajos halála miatt félbeszakadt, ezért új főszereplővel, Lajkó Félix hegedűművésszel kezdték újra a munkát.

A Deltában egy furcsa család, négy ember – édesanya (Monori Lili), nevelőapa (Gáspár Sándor), leánytestvér (Tóth Orsi) és fiútestvér (Lajkó Félix) – balladai, vagy ógörög tragédiákat idéző sorsába pillanthatunk bele, szinte szavak nélkül, erős, nehezen felejthető képekkel – és színészi alakításokkal.

Interjú a Delta rendezőjével

Mundruczó Kornél a Delta sajtóvetítése után a FigyelőNetnek elmondta, hogy a Delta milyen westernalapokra épült, hogy miért tartja fontosnak a természet ábrázolását, és hogy mihez kezd a korábban leforgatott, félbemaradt filmmel Interjú.





A legtöbb díj A nyomozóé

Gigor Attila A nyomozó című alkotását Moziverzum-díjjal, a legjobbnak
ítélt közönségfilm díjával jutalmazták. Az Országos Diákzsűri Zöld
Holló-díjasa is Gigor Attila lett, és ugyancsak ő vehette át a legjobb
forgatókönyvért járó elismerést. E film címszerepéért kapta a legjobb
férfi alakítás díját Anger Zsolt, s A nyomozó vágói munkájáért
jutalmazták Arany Olló díjjal Kovács Zoltánt.

Interjú a nyomozó rendezőjével

Gigor Attilával a szemle sajtóvetítései között beszélgettünk a humorról, a példaképeiről és arról, hogyan találta meg főszereplőjét, Anger Zsoltot, aki a legjobb férfi alakítás díját nyerte meg. Interjú.

Az alkotó első játékfilmjének hőse Malkáv Tibor boncmester, akinek semmi kapcsolata nincs az élőkkel, egyetlen hozzátartozója haldokló anyja. Mivel a műtétre nincs pénze, vállalja, hogy megöl egy vadidegent anyja megmentéséért. Végez Szirmai Ferenccel, akitől azonban másnap levelet kap.

A Tejúttól a Pánikig

KÉPGALÉRIA (Fotó: Gáti András)

KÉPGALÉRIA (Fotó: Gáti András)

A Tejút, Fliegauf Benedek munkája elnyerte a játékfilm-kategória különdíját, emellett a film hangmérnöke, Beke Tamás Aranymikrofon díjat kapott, s az operatőri elismerést Pohárnok Gergely vehette át, a Tejút és a Fövenyóra című alkotásokért.

A Nincs kegyelem két elismerésben részesült: Ragályi Elemér a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg, s a játékfilmes produceri díjat Szekeres Dénes a Tivoli Film képviseletében a Nincs kegyelem és A Nap utcai fiúk gyártásáért vehette át.

Szintén két elismerést kapott a Pánik: a legjobb női alakítás díját Gubik Áginak ítélték, s az internetes közönségszavazás eredményeként a film.hu díját is Till Attila filmjének osztották ki.

Többen díj nélkül

Paczolay Béla Kalandorok című munkáját az elsőfilmeseket jutalmazó Simó Sándor-emlékdíjjal ismerték el, míg az Overnight című alkotásért (Török Ferenc rendezése) látványtervezői elismerést kapott Hujber Balázs.

A versenyprogramban összesen 18 játékfilm szerepelt, ebből 9, vagyis az induló alkotások fele nem kapott díjat. Nem részesült elismerésben Lakatos Róbert: Bahrtalo! (Jó szerencsét!); Tímár Péter: Casting minden; Faur Anna: Lányok; Almási Tamás: Márió, a varázsló; Koltai Róbert: Megy a gőzös; Alföldi Róbert: Nyugalom; Hajdu Szabolcs: Off Hollywood; Dettre Gábor: Tabló; Novák Erik: Zuhanórepülés.

Interjú a Lányok rendezőnőjével

Az elsőfilmes fiatal rendezőnő, Faur Anna a FigyelőNetnek elmondta, hogy csak a kiindulópont volt az 1997-es taxisgyilkosság, filmjének lényege a lányok és a taxisok szexualitáson alapuló kapcsolata. Interjú.

A FigyelőNet tudósítói is végignézték a filmszemlét, és kiosztották virtuális díjaikat, amely időnként keresztezte a zsűri döntéseit, de azért jellemzően másképp ítéltük meg az idei felhozatalt.

Szerintünk a nyerők

A legjobb film, fődíj (megosztva): A nyomozó (rendező: Gigor Attila), Delta (rendező: Mundruczó Kornél)

Legjobb női főszereplő (megosztva): Udvaros Dorottya (Nyugalom), Nyakó Juli (Márió, a varázsló)

Legjobb férfi főszereplő: Nagy Zsolt (Zuhanórepülés)

A legjobb forgatókönyv: A nyomozó (rendező: Gigor Attila)

Legjobb operatőri munka: Erdély Mátyás (Delta)

Citromdíj (megosztva): Fliegauf Benedek (Tejút), Koltai Róbert (Megy a gőzös)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik