és a csapat 2008-as összeállítását. A csapatfőnök, Flavio Briatore meg van
győződve róla, hogy a tavalyi gyenge szezon után a Renault újra az élre tör.
“Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy túltegyük magunkat a csalódáson. Az új autó
irányváltást jelent, a tervezésnél merészek voltunk. Ha ehhez még hozzávesszük
Fernando képességeit, akkor egy nagyon erős kombinációt kapunk” – mondta
az olasz. Másodperces hátrány
“Ne feledjük, 2007-ben egy rossz autóval lettünk
harmadikok, amit az idény felétől nem is fejlesztettünk. 2008-ra jó autónk van
– és egy világbajnok pilótánk. Ígéretes kilátások” – tette hozzá.
Háttérben a tesztpilóták (vezess.hu)
Alonso egyelőre jóval
óvatosabban fogalmaz, a sikerig még sok-sok munkát ígér. “Jelenleg még fel
kell zárkóznunk az élcsapatokhoz, a McLarenhez és a Ferrarihoz. Egyelőre nincs esélyünk a dobogós helyezésekért és a győzelemért
küzdeni. Két-három tized lemaradást könnyű behozni, de nyolctizedet, egy
másodpercet, ahogyan most mi is állunk, már elég nehéz” – magyarázta
Alonso Párizsban.
idén változtatni. A csapat nagyon keményen dolgozik az autó hibáinak
kijavításán, és én is segítem őket a tapasztalatommal. Reméljük, hogy a jó
irányba haladunk. Nem lesz könnyű, mert a többi csapat is fejlődik, nekünk pedig egy másodperces hátrányt kell
behoznunk” – mondta a kétszeres
világbajnok.
Piquet nem lesz Hamilton
Alonso idén új csapattársat kap: 2008-ra a tavalyi
tesztpilótát, az ifjabb Nelson Piquet-t léptették elő versenyzővé a
Renault-nál. A 22 éves brazil tudja, hol a helye a csapatnál, és egyelőre a
tanulást érzi a legfontosabbnak: “Ha egyszer ráérzek a ritmusra, elég gyors leszek, akkor más lesz a
helyzet, de egyelőre tanulnom kell. Nem becsülöm alá a Forma-1-et.”
mint tavaly a McLarennél Alonso és az újonc Lewis Hamilton között. “Szerintem Flavio tökéletesen helyre tudja tenni a
pilótákat, tudja, hogyan beszéljen velünk, hogyan irányítson. Nem hiszem, hogy
gondunk lenne, Flavio nem is engedné. Én járnék rosszul, ha ellentétek alakulnának ki. Flavio
és Fernando már rég egy csapat, butaság lenne ellenségeskednem” – oszlatta
el az esetleges belharc lehetőségét Piquet. A Renault teszt- és tartalékversenyzője 2008-ban a GP2
sorozat tavalyi második helyezettje, a brazil Lucas di Grassi lesz – Piquet is
ugyanilyen eredménnyel került a csapathoz 2006 végén -, a GP2 Asia első két
futamának győztese, Romain Grosjean csak a tesztelésben segíti a csapatot.