Élet-Stílus

Megelőzték az első gólyát

A madarakat a nappalok hosszának váltakozása és a szaporodási ösztön hajtja haza, a gólya egyik kedvenc madarunk, érkezése a tavasz előhírnöke. Az idei első gólya már megérkezett, megkezdte fészkének felújítását: nyolc év után nem a vörsi Charlie érkezett elsőként.

Nem a fehér gólya érkezik „haza” elsőként: a seregély, a bíbic, az úgynevezett rövid távú vonulók már február elején, közepén visszatérnek a Földközi-tenger medencéjében. Jóval később jelennek meg a hosszú távú vonulók, amelyek a Szahara térségében, Dél-Afrikában töltötték a telet – mondta el a Figyelőnetnek Berényi Zsombor, a Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársa. A gólyák „rendesen” március közepe, vége felé érkeznek meg, az idei első madár február 13-ai észlelése tehát meglehetősen korai.

Más okból is rendhagyó az idei első gólya érkezése: az elmúlt nyolc évben mindig a Somogy megyei Vörsön fészkelő Charlie érkezett először. 2004-ig napra pontosan február 26-án érkezett a településre, majd az azt követő években márciusra tolódott ez az időpont. Tavaly is Charlie volt az első február 24-én. A falusiak megfigyelése szerint érkezése után két-három nappal itt a tavasz. Idén azonban Charlie késik, az idei első gólya a Balaton-felvidékre, Tüskevárra érkezett – mondja Berényi Zsombor.

Hazatért (fotó: Lóki Csaba)

Hazatért (fotó: Lóki Csaba)

A tudomány ma még nem tudja egyértelműen meghatározni, mi készteti indulásra, majd visszatérésre a madarakat. A legfontosabb mozgatóerő a táplálékhiány, a fészkekre való visszatérést pedig a párzási ösztön indíthatja el. Az időpontot feltehetően a nappalok hosszának változása szabályozza.

A gólya Magyarország egyik kedvenc madara, hazatérése a tavasz kezdetét jelenti. Népszerűségét annak köszönheti, hogy könnyen felismerhető, impozáns madár, amely „békét” kötött az emberekkel, és beköltözött a településekre is. A nép szeretetét mutatja például, hogy virágot is elneveztek róla: a gólyahír akkor bontja ki szirmait, amikor az első gólyák megtelepednek a fészkülön. Hazánkban jelenleg mintegy 5000 pár költ évről évre.

Fotó: Nagy András

Fotó: Nagy András



A fehér gólya eredetileg a mocsaras ligeterdők madara, amely beköltözött az emberlakta településekre, de a nedves területekhez továbbra is kötődik. Fészkét fákra, háztetőkre, kéményekre, kazlakra, vagy villanyoszlopokra, kazánkéményekre, víztornyokra rakja ágakból, fűcsomókból, szénából és sásból. Tavasszal először a hímek jönnek meg, fészket foglalnak és elkezdik tatarozni. A tojók pár nappal később érkeznek.

A faj Nyugat-Európa néhány országából már kipusztult vagy csak költséges programokkal sikerült töredék állományát megmenteni. Magyarországon is fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik