Tudomány

Édesség négyezer összetevőből

Édesszájú tudósok legújabb eredményei szerint legalább négyezer alkotórészletből áll a felhevített cukor, vagyis az egyszerű karamell.

Történelmi források szerint édesség formájában már a 17. század második felétől, végétől ismerték és szerették íze mellett viszonylag könnyű elkészíthetősége és magas energiatartalma miatt.

A kémikusok azt eddig is tudták, hogy hevítés után a karamellnek csupán 10 százaléka marad cukor, a többi összetevője újonnan jön létre. Azt, hogy pontosan milyen anyagokról van szó, egy új módszernek köszönhetően tudták meghatározni Nikolai Kuhnert professzor vezetésével a brémai Jacobs Nemzetközi Egyetemen.

A tudósoknak a négyezernél is több összetevő mellett részben a karamellszín keletkezését is sikerült tisztázniuk. Sárga, vörös, barna vagy fekete változata a szerint változó, hogy milyen melegre hevítik a masszát. Minél forróbbra, annál sötétebb lesz. A szín sok élelmiszerben, így a kólában, a sörben, de a kekszekben is előfordul – az új felfedezések többek közt új élelmiszer-színezékek kifejlesztéséhez is hozzájárulhatnak a szakemberek szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik