Élet-Stílus

Levizsgázott a Super Aguri

A Forma-1-ben érdekelt Super Aguri 2008-as autója sikerrel teljesítette az FIA kötelező töréstesztjét, így ebből a szempontból semmi akadálya az indulásának.

Az utóbbi hetekben csupán a bizonytalan jövője miatt hallatott magáról a Forma-1-ben érdekelt Super Aguri. A csapat finoman szólva is korlátozott anyagi lehetőségei miatt kihagyta a legutóbbi két tesztet, ugyanakkor a japán istálló leafieldi központjában gőzerővel folyt a munka. Ennek eredményeként elkészült az idei autó, az SA08, amely sikeresen teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelező töréstesztjét, ekképp rajthoz állhat a 2008-as világbajnoki sorozatban.

E tekintetben tehát megoldódtak a kiscsapat gondjai, azonban mielőbb találnia kell egy tőkeerős befektetőt a folyamatos működés biztosítására. Jelölt állítólag több is van: a múlt héten egy indiai pénzügyi csoport jelentkezett be a Super Agurinál, a legfrissebb hírek szerint pedig orosz érdeklődő is akad.

Az autó átment a vizsgán (vezess.hu)

Az autó átment a vizsgán (vezess.hu)

A Super Aguri a tavalyi pilótáit, a brit Anthony Davidsont és a japán Szato Takumát nevezte az idei versenysorozatra, de még egyiküknek sincs szerződése, ennek megkötésére, illetve az új autó bemutatójára február 19-én kerülhet majd sor. Az új szezon március 16-án kezdődik az Ausztrál Nagydíjjal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik