Élet-Stílus

Szávay elbukta a kétnapos meccset

Szávay Ágnes három szettben vereséget szenvedett a szerb Ana Ivanovicstól a berlini női salakpályás teniszviadal negyeddöntőjében. A mérkőzés már pénteken elkezdődött, ugyanakkor a harmadik szettre csak szombaton került sor.

A mérkőzést pénteken kellett volna lejátszani, csakhogy az a sötétedés miatt 1-1-es szettállásnál félbeszakadt. A nyitó játszmában a 19 magyar tehetség kétszer is elvette a világranglistán második helyen álló ellenfele adogatását, és 6:3-mal lépéselőnybe került. Szávay ugyan a második szett elején ismét brékelt, 3:1-es vezetésénél azonban adogatóként hibázott, majd 4:3-nál zsinórban három gémet veszített.

A sötétedés miatt a harmadik „menetet” szombat délelőtt játszották le. Ivanovics kezdett jobban, már 3:0-ra vezetett, majd 5:2-nél meccslabdája is volt. Szávay szorult helyzetben fogadóként megnyerte a játékot, ugyanakkor a saját szerváját már nem tudta hozni, ekképp összességében 2:01 perc alatt Ivanovics jutott a legjobb négy közé, és szombat délután az orosz Jelena Gyementyjeva ellen játszik az elődöntőben.

Szávay Ágnes búcsúzott (MTI/EPA)

Szávay Ágnes búcsúzott (MTI/EPA)

A rangsorban 14. Szávay tétmérkőzésen először került szembe a szerb szépséggel, a tavalyi decemberi budapesti gálán azonban legyőzte őt.

Berlin, női torna, negyeddöntő:
Ivanovics (szerb, 2.)-Szávay (10.) 3:6, 6:4, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik