Élet-Stílus

Megfenyegették Zamárdi polgármesterét

Feljelentést tett a rendőrségen Zamárdi polgármestere, mert péntek reggel életveszélyes fenyegetést tartalmazó névtelen levelet kapott a júliusra tervezett Balaton Sound Fesztivál megrendezése miatt.

Csákovics Gyula elmondta, hogy a helyesírási hibákkal teli,
kézzel írt levél a családtagjaira nézve is tartalmaz fenyegetést, s a feladó az
írás mellé csatolt egy cikk-kivágást, amely az esztergomi polgármester
felgyújtott házáról szól. A levélíró azt szeretné ezzel elérni, hogy ne tartsák
meg a több mint 300 millió forintos költségvetésű rendezvényt, amelyre már egy
évvel ezelőtt leszerződtették a külföldi fellépőket.


A polgármester beszámolója szerint tavaly az első ízben megrendezett, főként
fiataloknak szóló koncert- és programsorozat igen sikeres volt, a négynapos
Balaton Sound 30-40 ezer embert vonzott Zamárdiba.

Akadt olyan nyaraló és helyi lakos, aki panaszkodott a zaj miatt, de a többség
megértően fogadta a minden környékbeli szálláshelyet megtöltő rendezvényt.
Zamárdi számára az érintett óriási, part menti terület másként nem
hasznosítható – hangsúlyozta Csákovics Gyula, hozzátéve, hogy a több okból
nehéz helyzetben lévő település nem nélkülözheti a rendezvényből várhatóan az
idén is befolyó 30 millió forintot.

A Balaton Sound miatt tavaly is kapott a polgármester névtelen levelet,
amelyben robbantással fenyegetőztek. Csákovics Gyula akkor is a rendőrséghez
fordult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik