Élet-Stílus

Éremért vívhatnak Knapek Edináék

Elődöntőbe jutott, így már biztosan éremért vívhat a magyar női tőrcsapat a pekingi olimpián. A Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella összeállítású együttes a nyolc között a németeken kerekedett felül négy tusnyi különbséggel, 35-31-re, és a 6 órakor kezdődő elődöntőben a lengyeleket meglepetésre legyőző amerikaiakkal csap majd össze.

Magyar szempontból jól kezdődött a találkozó, Knapek 5-2-es előnyt szerzett Anja Schache ellen, a folytatás viszont nem alakult kedvezően, előbb Varga, majd Mohamed kapott ki három tussal, utóbbi nem is tudta érvényesen megszúrni Carolin Golubytskit. Aztán Varga megint kikapott, Knapek pedig döntetlent ért el Golubytskivel szemben. Utóbbi asszó során már volt 12-18 is az állás, ekkor távolinak tűnt a továbbjutás. Menet közben a német vívó “fejelésért” begyűjtötte a csapat második sárga lapját, ami pirosat, egyben magyar pontot ért.

Knapek Edina, Varga Gabriella, Ujlaky Virgin (tartalék) és Mohamed Aida (MTI)

Knapek Edina, Varga Gabriella, Ujlaky Virgin (tartalék) és Mohamed Aida (MTI)

Ez volt a fordulópont, innen kezdődött meg a felzárkózás. A következő négy párharcot a magyarok nyerték, az utolsó asszóban Knapek már 33-27-re is vezetett, a vége 35-31 lett. Fontos volt, hogy Varga, akinek az első két pástra lépése alkalmával nem igazán ment a vívás, harmadjára nem kapkodott, nem akart mindenáron akciózni, ennek eredményeként pedig 2-1-es győzelmet aratott.

A magyarok a tavalyi világbajnokságon és az idei Európa-bajnokságon egyformán ráadástussal verték a németeket. Ezúttal nem hagyták a végére a döntést, annyi hasonlóság azonban volt, hogy ezúttal is jelentős hátrányt kellett ledolgozni.

A lelátón két magyar érzelmű külföldi vívó volt a legelszántabb szurkoló, Mohamed Aida férje, a kanadai Laurie Shong és Knapek Edina barátja, a portugál Marco Goncalves nagy lelkesedéssel buzdította a csapatot.

A másik ágon az oroszok simán nyertek a maszk alatt fejkendőben vívó egyiptomiak, az olaszok pedig a kínaiak ellen.

Női tőrcsapat, negyeddöntő:
Magyarország-Németország 35-31
Knapek Edina-Anja Schache 5-2
Varga Gabriella-Katja Wächter 4-7
Mohamed Aida-Carolin Golubytski 0-3
Varga-Schache 2-3
Knapek-Golubytski 3-3
Mohamed-Wächter 6-3
Varga-Golubytski 2-1
Mohamed-Schache 3-1
Knapek-Wächter 10-8

További eredmények:
Oroszország-Egyiptom 45-23
Olaszország-Kína 37-24
Egyesült Államok-Lengyelország 31-30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik